Novák-Varró Virág kutató előadásának címe "Az Afganisztáni Iszlám Emirátus 2.0" volt.
– Mi is történt Afganisztánban?
Nehéz kérdés. Afganisztánban augusztus közepén a Tálibok egy fundamentalista-iszlamista szervezet átvette a hatalmat, immáron másodjára, hiszen a 90-es évek közepétől 2001-ig ugye ők birtokolták a hatalmat Afganisztánon belül. Ez ezért történhetett meg, merthogy a nemzetközi erők, illetve az Amerikai Egyesült Államok is kivonult az országból és a hátrahagyott afgán kormányzat pedig nem volt képes fenntartani a hatalmát. Ezt követően láthattuk, hogy az afgán pénzügyi eszközöket azt befagyasztották, illetve a nemzetközi danarok? is megszüntették az Afganisztán felé irányuló segélyeket, ami jelentős pénzügyi forrás hiányt eredményezett az afgán pénztárban. Emiatt az új tálib rendszer nagyon küszködik a fennmaradással, mert lényegében nincsenek pénzügyi bevételeik, legalábbis nagyon minimális forrással rendelkeznek. Emiatt óriási a szegénység és az éhínség, ami alapvetően is jellemezte az országot, de ez csak hatványozódott, illetve a közelgő tél miatt is ez egy igen aggasztó tendencia.
Az ENSZ jelentései szerint körülbelül a lakósság 53 százaléka az, aki a szegénységi küszöb alatt él már jelenleg most is, ez fokozódni fog, nagyjából 6-8 millió közé teszik azokat, akik közvetlen életveszélyben vannak emiatt. Ezért számíthatunk arra, hogy nemcsak az országon belül történnek meg népesség mozgások, hanem akár az országhatárt is átléphetik. Jelenleg Afganisztánon belül egy olyan 3 és fél millió belső menekült van már jelenleg is. Ebből az utóbbi egy évben körülbelül 500 ezer fővel nőtt a belső menekülteknek az aránya, csak 2021-en belül. Ez várhatóan növekedni fog. Illetve azt lehet látni, hogy az iráni, illetve a pakisztáni határ felé indultak meg az afgánok, hogy átkeljenek és mint menekült folytassák az életüket ebben a két országban. Tehát azt lehet látni jelenleg, hogy a régió az, amely küszködni fog ezzel a problémával, ami Afganisztánon belül tovább gyűrűzik.
– Mit várhatunk az új tálib rezsimtől?
– Első körben szerették volna magukat egy pozitívabb, progresszívebb tálib mozgalomként bemutatni, ezt sokan „cukiságnak” nevezték szakmai berkeken belül is. Ezalatt azt értettük, hogy a tálibok amnesztiát hirdettek, hogy az előző rendszerrel együttműködő embereket nem fogják sem diszkriminálni vagy likvidálni. Ennek ellenére az ország bizonyos részeiről lehetett hallani híreket, hogy mégiscsak követtek el ilyen atrocitásokat, míg más részekről azt lehetett látni, hogy együttműködtek az előző rendszerben szolgáltakkal. Ez arra vezethető vissza, hogy maga a tálib szervezet sem egy egységes szervezet. Alapvetően ami a felkelő szervezeti múltjából fakad és egy pozitívum volt mindig is, hogy egy decentralizált szervezetről van szó. Ezt jelenleg is megtartották.
Hogy mit várhatunk tőlünk? Azt lehet látni, hogy a kezdeti „cukiság” kampány után azért kezdtek bekeményedni és visszatértek ahhoz az eszközökhöz, amit részben a 90-es években is alkalmaztak. Habár tény, hogy jelenleg nem annyira brutálisan elnyomó a rendszerük, mint akkoriban volt, de igazából ezt lehetett látni anno 96-ban, amikor hatalomra kerültek, az első egy évben még viszonylagos támogatottságuk volt. 97-től kezdett ez a rendszer eldurvulni és innentől kezdve a támogatásuk is jelentős mértékben csökkent, úgyhogy elképzelhető, hogy az elkövetkezendő egy évben brutálisabb eszközöket fognak bevezetni.
Vargha Márk kutató előadásának címe "Napfény, tenger, fásultság - mediterrán EU-tagországok fél évtizedes küzdelme a frontvonalban" volt.
– Miben szerencsésebb Spanyolország, mint Olaszország és Görögország?
– Spanyolország egy teljesen más migrációs útvonalon fekszik. Nagyon nem mindegy egy migráció kezelésében, hogy a frontországok milyen viszonyt ápolnak azokkal a más kontinensbeli országokkal, amik úgymond velük szemben a tenger túloldalán fekszenek. Spanyolország abból a szempontból sokkal szerencsésebb helyzetben volt mindig is, hogy Marokkóval nagyon régóta partnerségben van, míg ugye Olaszországgal szemben a tengernek a túloldalán Afrikában egy nagyon instabil állam áll (Líbia), ahol folyamatos polgárháború van, gyenge a kormány. Nehéz velük bármilyen megállapodást kötni. Ha pedig Görögországot nézzük, gyakorlatilag kevés történelmi mozzanatot kivéve alapvetően egy ellenséges viszonyban álló Törökország az, akivel dülőre kéne jutni abban, hogy hány migránst enged és hogyan. Folyamatos a bizalmatlanság, így nagyon nehéz a migrációs válságot kezelni, hogyha a tengernek a másik oldalán egy ilyen állammal áll szemben.
Spanyolország abból a szempontból is szerencsésebb, hogy nagyon régóta, nagyon komoly diplomáciai tevékenységet folytat annak érdekében, hogy származási országokkal alakítson ki olyan egyezményeket, melyeknek köszönhetően a migrációt olyanképpen meg tudja fogni, hogy az érkezőket nagyon könnyen vissza tudják ezekbe az országokba vinni.
