Burjánzik az Illatvarázs gyógy- és fűszernövénykert

2024. június 9. 08:48 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjának udvarán tizenkét évvel ezelőtt alakították ki az „Illatvarázs” gyógy- és fűszernövénykertet.

Idén is sokféle hasznos növényt láthatnak itt a vendégek, melyek közül a rozmaring, a zsálya és a levendula éppen ebben az időszakban virágzik. A kertben kihelyezett információs tábla segítségével a látogatók sok hasznos információt tudhatnak meg a növények hatásáról, felhasználási területeiről.

A szállásépület melletti kerthez érve először a citromfű tűnik szemünk elé, de van itt szurokfű (oregánó), orvosi zsálya, rozmaring, kakukkfű, izsóp, ékes kasvirág, lestyán és egy nagy bokor curryfű (olasz szalmagyopár) is. Zöld menta és fodormenta is található a kertben. A vadon termő gyermekláncfű, fekete nadálytő és a mezei katáng pedig tovább színesíti az Illatvarázs-kert palettáját.

Néhány gyógy- és fűszernövény ebben az időszakban teljes virágzásban van.  Egyikük a rozmaring, amelynek keserű, aromás íze a kámforra emlékeztet. Már a görög és a római időkben is ismert, illatos cserje volt. Itáliában a szegények tömjénének nevezték. Már a honfoglaló magyarok is kedvelték. Gyógyhatása mellett fűszernövényként is régóta használják pástétomokban, salátákban. A virágával, leveles szárával eltett ecet kitűnően konzervál. Régóta alkalmazzák fejfájás csillapítására, a pestisjárvány idején pedig rozmaringgal füstöltek, fertőtlenítési céllal.

Másik, éppen virágzó növény az orvosi zsálya, amelyet növényi aszpirinnek is szokás nevezni, mert nagyon sokféle betegség orvoslására használható. A rómaiak kígyómarás, bélféreg és epilepszia ellen alkalmazták, a későbbi korokban pedig az is elterjedt róla, hogy a halhatatlanság növénye, azaz ha sokat fogyasztanak belőle az emberek, akkor akár örökké is élhetnek. Ma is alkalmazzák vizelethajtóként, s kiváló fertőtlenítő, baktériumölő és gyulladásgátló hatása is van.

Az Illatvarázs-kert harmadik, éppen virágzó növénye a levendula, amely szintén régóta ismert gyógynövény. A látogatóközpontban nemcsak bemutatási céllal tartják, hanem megszárítják és rendezvényeiken illetve táboraikban fel is használják sütéshez-főzéshez, illatzsákok, illatpárnák készítéséhez. A levendula illóolaját a kozmetikai ipar és a gasztronómia is széleskörűen hasznosítja. Kandírozni szokták a virágokat és süteményekbe, desszertekbe teszik. Közismert az ellazulást, relaxációt, elalvást segítő hatása. Olaját terhesség, szoptatás alatt nem ajánlott használni, sőt serdülőkor előtt sem, mert megzavarhatja a hormonháztartást. Régen nagyanyáink megszárították a virágját, s a szekrényekbe helyezték, hogy távol tartsa a ruháktól a molyokat.

Napjainkban egyre többen használják ezeket a gyógy- és fűszernövényeket, sőt sokan termesztik is azokat kiskertjükben, vagy az erkélyükön. A vetőmag beszerzése sem nehéz, a legtöbb kertészeti áruházban kapható.  

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

FEL