A Forrás klub, A gyógynövények hatása a szervezetünkre című programja része az Egészséghetek a Lencsési Közösségi Házban eseménysorozatnak. A keddi előadás két részre bontható, hiszen a belső szervevekre és a külsőre jótékony hatással bíró gyógynövényeket külön taglalták.
A klubvezető Marton Ilona vezette a beszélgetést, ahol kiemelt hangsúlyt fektettek arra, hogy milyen nagy szerepet is játszik a hit abban, hogyan működnek a gyógynövények.
– Azt gondolom, hogy minden fejben dől el, tehát ha segítségül hívunk egy gyógynövényt, akkor az nem véletlen. A hitrendszeren nagyon sok múlik. Ha hiszem azt, hogy a kertemben nevelgetett kakukkfű segíti az immunrendszeremet, akkor csinálok belőle egy teát, lecsendesülök és arra koncentrálok, hogy segít – fogalmazott Marton Ilona, majd kiemelte, hogy a saját magunk által ültetett és nevelgetett gyógynövényekben benne van a saját energiánk is, így azt mondhatni vissza is kapjuk.

A 20 eseményből álló Egészséghetek a Lencsési Közösségi Házban programsorozaton számos ismeretterjesztő és prevenciós program várja az érdeklődőket. Ahogy azt az intézmény igazgatója, Takács Péter elmondta, eddig is számos érdeklődőt vonzottak be az események a programkör kezdete, azaz április 22. óta. Hozzátette, hogy a prevenció manapság divatos szó, de nemcsak beszélni kell róla, hanem gyakorolni is.
A Lencsési Közösségi Házban egészen május 22-ig várják az érdeklődőket olyan változatos programokkal, mint sakkverseny, Paleo klub, vagy akár a Természetjáró kör túrája.
Fotók: Lencsési Közösségi Ház