Budaörsön zárja az idényt a Békéscsaba

2024. május 24. 17:28 | Kovács Dávid

A szezon utolsó bajnoki mérkőzésén lép pályára a bennmaradást kiharcoló TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben. Rácz Sándor együttese a tabellán 7. helyen záró Moyra-Budaörs otthonában szerepel szombat este.

A csabaiak vegyes érzelmekkel zárhatták a hétközi, 25. fordulót: ugyan súlyos, tizenkét gólos vereséget szenvedtek a Kisvárdától, de a NEKA is kikapott, így pedig az utolsó találkozó eredményétől függetlenül megőrizték élvonalbeli tagságukat. Borbély Mártáék a Budaörs otthonában szeretnének javítani a szerdai összecsapás után, ezzel is megköszönni a szurkolók egész szezonban nyújtott támogatását.

– Mindenben javulnunk kell, a támadás, a védekezés és a kapusteljesítmény sem működött. Nagyon szeretnénk egy szép lezárást és egy jó mérkőzést játszani, saját magunkért és a szurkolóinkért, akik fantasztikusak, segítettek minket az egész szezonban itthon és majdnem minden idegenbeli mérkőzésen is olyan hangulatot teremtettek, mintha otthon lettünk volna. Azokért a csapattársakért is szeretnénk egy jó meccset játszani, akik búcsúznak a klubtól – fogalmazott az irányító.

A két csapat januári mérkőzésén ugyan az utolsó kilenc perc még döntetlenről indult, végül a Budaörs három góllal, 25-22-re nyert a városi sportcsarnokban. A Pest vármegyei együttes számára sincs különösebb tétje a szombati összecsapásnak, hiszen már biztos, hogy a 7. helyen zárják a bajnokságot.

– Nem lesz már rajtunk nyomás, mert a az Alba Fehérvár segítségével ugyan, de kiharcoltuk a bennmaradást. Próbálunk játszani egy szép mérkőzést, szeretnék mindenkinek játéklehetőséget asni, aki esetleg kevesebb szerepet kapott. Szeretnénk egy jó, szoros találkozót játszani, most nem az eredmény a legfontosabb, de mégis fontos az, hogy megmutassuk, hogy megérdemelten maradtunk bent az első osztályban – emelte ki Rácz Sándor vezetőedző.

A szezonzáró mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a budaörsi városi sportcsarnokban.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
26. FORDULÓ

Május 25. (szombat)
17.30 FTC–DVSC
18.00 Budaörs–Békéscsaba, Vác–NEKA
19.00 Kozármisleny–MTK
2024. május 26., vasárnap
18.00 Fehérvár–Vasas, Kisvárda–Mosonmagyaróvár, Győr–Dunaújváros

 

A TABELLA ÁLLÁSA AZ UTOLSÓ, 26. FORDULÓ ELŐTT:

1. FTC 48 pont (bajnok) 2. Győr 46 3. Mosonmagyaróvár 42 4. DVSC 42 5. Vác 28 6. MTK 25 7. Budaörs 23 8. DKKA 20 9. Alba Fehérvár 16 10. Kisvárda 15 11. Vasas 14 12. Békéscsaba 13 13. NEKA 11 (kiesett) 14. Kozármisleny 7 (kiesett)

 

További programok »

FEL