BRSE utánpótlás: Az arany a cél

Nagy reményekkel indulnak neki az Országos Ifjúsági Bajnokság döntőjének a BRSE fiataljai. A békéscsabai U19-es fiú és lány röplabdacsapatok a tavalyi évhez képest változatlan felállásban, hazai pályán játszanak majd.

 

 

A megmérettetésen Magyarország legjobb hat fiú és hat lány U19-es röplabdacsapata méri össze tudását.

– Mióta befejeződött a junior bajnokság, nagyon lelkesen készül a csapat május 24-26-ra és szerencsére a felnőtt játékosok is tudtak hozzánk csatlakozni, így rendkívüli módon megerősödött a csapatunk – osztotta meg a behir.hu-val Boskó Ágnes, az U19-es lánycsapat játékosa.

Az elmúlt évtizedben a megyeszékhely utánpótlás csapatai rendszerint éremmel zárták az Országos Ifjúsági Bajnokság döntőit. A csabai lány csapat tavaly a fináléban maradt alul a Nyíregyháza együttese ellen, idén azonban a legfényesebben ragyogó érmet szeretnék elhozni a fiatal sportolók.

Nagy Attila, a BRSE utánpótlás edzője elmondta, hogy a tavalyi évhez képest gyakorlatilag változatlan felállásban tudnak játszani, így nagy reményekkel indulnak neki a mérkőzéseknek.

– Azt gondolom, hogy az elmúlt négy hétben sokat dolgoztunk a sikeres szereplésért, már alig várjuk, hogy pályára léphessünk – tette hozzá az edző.

A mezőny rendkívül kiegyenlített, hiszen több együttesben olyan élvonalbeli játékosok lépnek pályára, akik felnőtt csapatokban is nagyobb szerephez jutottak idén.

A lányok a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a fiúk az Evangélikus Sportcsarnokban küzdenek majd május 24 és 25 között a döntőbejutásért. A csoportmérkőzések pénteken, a középdöntők és elődöntők szombaton, a helyosztók vasárnap lesznek. A férfi és női érmekért egyaránt a Városi Sportcsarnok küzdőterén játszanak majd a csapatok vasárnap.

Megosztás:

Címke: , , , ,