Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány új bölcsődei férőhelyek létrehozását

2018. július 26. 09:31 | Papp Ádám Sándor

Idén 20 milliárd forinttal támogatja a kormány új bölcsődei férőhelyek létrehozását, amelyből várhatóan 3-4 ezer új hely jöhet létre – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta: a 20 milliárd forintos keretösszegre háromféle pályázaton keresztül jelentkezhetnek majd önkormányzatok, egyházi és civil fenntartók.

 

 

Békéscsaba belvárosában már márciusban elkezdték a 3. számú bölcsőde a felújítását, valamint bővítését. Az intézményben 120 millió forintból többek között multifunkciós termet alakítanak ki, de kibővítik a játszóház részt is. Továbbá az intézmény összes nyílászáróját is kicserélik és napelemeket szerelnek az épület tetejére.

Az intézmény férőhelyét is bővítik, így a jelenlegi létszám további 24 gyermekkel bővülhet.

Bogár Éva elmondta: nagyon sok család érdeklődött a bölcsőde iránt, akik várólistára kerültek. Az igazgató bízik abban, hogy a bővítés után ki tudják elégíteni a jelentkezők igényeit.

- Folyamatosan tapasztaljuk az igény növekedését. Az utóbbi években jellemzően hónapokat várhatnak a kisgyermeket nevelő szülők, hogy bölcsődébe kerüljenek a gyerekek. Nagyon változó, 2-3 hónap vagy 1 év türelmi időt is igényel a bölcsődébe való bekerülés. Úgy gondolom, hogy a 24 új férőhely jelentősen segít azon, hogy a belvárosban koncentrálódó igényeket ki tudjuk elégíteni - fogalmazott a Békéscsabai Egészségügyi Alapellátási Intézmény igazgatója.

 

A kormány idén is 20 milliárd forinttal támogatja az új férőhelyek kialakítását. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta: a hagyományos bölcsőde építése vagy bővítése esetén 60 és 400 millió, meglévő önkormányzati ingatlan átalakítására 10 és 100 millió forint közötti összeget lehet igényelni. Mini bölcsőde építésére, bővítésére, illetve meglévő ingatlan átalakítására maximum 50 millió forintra lehet pályázni.

 - 2010-ben 32 516 bölcsődei férőhely volt, most tartunk 48 ezernél és az a célunk, hogy 2020-ra elérjük a 60 ezres számot. Amit ezen adatok alapján hangsúlyoznék az az, hogy soha Magyarországon a korosztályos arányt tekintve nem volt ennyi bölcsődei férőhely – hangsúlyozta Novák Katalin.

Az államtitkár hozzátette: a kormány folyamatosan bővíti a bölcsődei hálózatot, mert a fejlett bölcsődei rendszer hozzájárulhat ahhoz, hogy bátrabban alapítsanak családot a fiatalok.

További programok »

FEL