Bosszantó akadály a Szerdahelyi úton

2019. november 23. 12:00 | D. Nagy Bence

Forgalomterelő oszlop akadályozza azokat az autósokat, akik Békéscsabán a Szerdahelyi úton szeretnének Jaminába jutni.

A Szerdahelyi úti vasúti aluljáró bejáratánál felállított oszlop hetek óta bosszantja az arra közlekedők gépjárművezetőket. Az aszfaltfelület érintetlen, indokolatlannak tűnhet tehát a forgalom ilyen jellegű terelése. A problémával kapcsolatban Csiaki Tamást, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetőjét kerestük meg.


Az osztályvezető elmondta, október végén egy autós keresztülhajtott a csapadékvíz elvezető folyókán, aminek emiatt megsérült a rácsborítása, valamint annak rögzítése. A felhajló rácsozat az autóban is kárt tett. A városüzemeltetés szakemberei a bejelentés után felmérték a helyszínt, majd a problémával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) felé fordultak. Az aluljáró a vasútfejlesztés részeként épült meg, ezen munkálatok beruházójaként ugyanis a NIF Zrt. garanciális javítással orvosolhatja a kialakult akadályt.


A Városüzemeltetési Osztály kezdeményezte a javításokat, a NIF Zrt. a kérést a kivitelező felé is továbbította. Csiaki Tamás elmondta, a kivitelező Strabag Kft. november közepéig ígérte az úthiba helyreállítását, a munkálatok eddig még nem kezdődtek meg. Az osztályvezető kiemelte, a munkálatok tényleges megkezdésekor várhatóan nagyobb forgalomterelésre lehet számítani az útszakaszon.

További programok »

FEL