Augusztus 1-je óta drágább a parkolás Békéscsabán

2023. augusztus 4. 16:25 | D. Nagy Bence

Augusztus 1-jétől megemelkedett a helyi parkolójegy és bérlet ára a békéscsabai közgyűlés döntése értelmében. A városatyák indoklása szerint a módosítások célja a költségvetési egyensúly fenntartása és a parkolási díjak megfelelő szintre állítása volt.

Békéscsabán jelenleg két fizetős zónában kötelesek díjat fizetni az ott parkolók. A nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen a képviselők a parkolási díjak emeléséről döntöttek, melyet elsősorban a költségvetési egyensúly fenntartása indokolt.

 

 

A képviselők részéről elhangzott, hogy nincs elég parkolóhely a városban, kiemelten a kórház és a piac környékén. Felmerült a parkolási időzóna meghosszabbítása is, mely szerint szombaton 13 óráig kellene kitolni a jelenlegi, hétköznaponként 18 óráig érvényes intervallumot. A képviselők az autók számának jelentős növekedését is megemlítették, amelyet több felszólaló szerint nem bír el a város infrastruktúrája.

 

 

A parkolóhelyek bővítése kapcsán a júniusi közgyűlésen Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója is felszólalt.

– Látjuk, hogy vannak kiemelt terülek, amelyek nagy nyomás alatt vannak. Ez szüli a lakossági igényt a parkolási övezet bővítésére, amelynek ugyanakkor nagyon komoly törvényi előírásai vannak. Mindenekelőtt egy akkreditált céggel kell megvizsgálni a parkolóhelyek kihasználtságát. Ha a felmerült igény jogos, akkor pedig a kivitelezés mikéntjét kell meghatározni – fogalmazott a cégvezető, hozzátéve: a piac környéki parkolás nem lesz elképzelhető máshogy, csak úgy, ha szombaton is fizetni kell a parkolásért. 

A II-es kiemelt övezet a leginkább frekventált területeket érinti a belvárosban, ahol hétköznapokon napközben nem egyszerű üres parkolóhelyet találni. Autósokat kérdeztünk arról, mit gondoltak a magasabb díjszabásról, valamint a parkolóhelyek bővítésének kérdéséről.

 

 

Kovács István szerint a magasabb díjszabás jogos lehet, amennyiben bővítik a parkolóhelyek számát, de annak hiányában – mivel nem őrzött parkolókról van szó – nem tartja megalapozottnak a drágulást.

Tímár Valéria kérdésünkre elmondta, hogy az árak növekedését szerinte sem lehetett elkerülni, ám annak mértékét sokallja. Az újabb parkolók kialakítása kapcsán a piac környékét emelte ki, ahol elmondása szerint jelenleg nem megoldott a helyzet.

A parkolóhelyek bővítésére tehát mind a lakosság, mind a képviselők véleménye szerint szükség van, arról ugyanakkor megoszlanak a vélemények, hogy indokolt-e az I. és II. zóna parkolójegyeinek 25%-os, bérleteinek 18 és 29%-os drágítása.

További programok »

FEL