Bőséges a halkínálat karácsonyra, árváltozás nem várható

2019. december 17. 14:13 | behir.hu

Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI érdeklődésére.

Lévai Ferenc szóvivő, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója kiemelte: karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 890-1200 forint körüli. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja, amelyből tavaly több mint 18 ezer tonnát termeltek.

Sokan keresik az év végi ünnepekre a hazai szürke, illetve afrikai harcsát is. A harcsa kilogrammonként 2500-3200 forintért kapható.

Népszerűek még az apróhalak, a kárász és a keszeg, illetve a busa és az amur is, főleg feldolgozott, tisztított szelet és filé formában. Ilyenkor kerül a pultra az évközben kevésbé fogyasztott süllő és a pisztráng nagy része is - fűzte hozzá.

Elmondta, hogy ilyenkor fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka. A magyar halfogyasztás folyamatosan nő: jelenleg 6,7 kilogrammot tesz ki, míg a 90-es években egy főre 2 kilogramm jutott. Az uniós átlagfogyasztás személyenként 20 kilogramm.

Kitért arra is, hogy a karácsonyi halvásárlást segítve a szervezet létrehozott egy interaktív térképet, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat. A MA-HAL tagszervezetei több mint 50 településen közel 80 halárusító ponton árusítanak friss édesvízi halakat a karácsony előtti héten.

Az ágazat éves árbevétele 16 milliárd forint volt tavaly, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból nem importál, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint tavaly a magyar tógazdaságokban a haltermelés meghaladta a 22 ezer tonnát, a zárt rendszerekben (intenzív) termelt halaké pedig a 4 ezer tonnát, amelynek több mint 90 százaléka afrikai harcsa volt.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL