Börtön vár a dobozi rablás elkövetőire

2019. augusztus 21. 12:08 | behir.hu

A Békéscsabai Járási Ügyészség társtettesként elkövetett rablás és súlyos testi sértés miatt emelt vádat két büntetett előéletű férfival szemben, akik 2018 decemberében egy dobozi férfit raboltak ki otthonában.

A 25 és 40 éves férfiak 2018. december 21-én elhatározták, hogy betörnek a sértett dobozi házába, és tőle erőszakkal marihuánát szereznek, ugyanis tudomásuk szerint a férfi mindig tartott kábítószert magánál. Hajnali 2 órakor elmentek a sértett házához, annak udvarára bemásztak, majd az őket tettenérő sértettet durván bántalmazták, ököllel ütötték, majd miután földre került rugdosták, miközben kábítószert, majd pénzt követeltek tőle. A sértett először tagadta, hogy lenne nála kábítószer, de a továbbfolytatott bántalmazás hatására átadta a vádlottaknak a nála lévő két maréknyi marihuánát. A vádlottak távozás előtt megfenyegették a sértettet, hogy megölik, ha elmondja valakinek a történteket, majd egyikőjük magával vitte a férfi elektroakusztikus gitárját is. A sértett arccsontja a bántalmazástól több helyen eltört, gyógyulása legalább 4 hetet igényel.

Az idősebb vádlott ezt megelőzően, 2018. június 29-én az esti órákban Dobozon erősen ittas állapotban belekötött egy utcán sétáló férfiba. A vita során letépte a férfi pólóját, vele verekedni kezdett, majd miután a járókelők szétválasztották őket, bement a közeli házába, ahonnan úgynevezett viperával érkezett vissza. A vádlott az utcán összegyűlt embereket megfenyegette és a pár perccel korábban megtámadott férfit akarta ismét bántalmazni, azonban lefogták és a házába kísérték.

A Békéscsabai Járási Ügyészség a két férfit társtettesként elkövetett rablás bűntettével és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja, míg az idősebb férfinak felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt is bíróság elé kell állnia ugyanebben az eljárásban.

Az erőszakos bűncselekmények miatt korábban már büntetett mindkét férfival szemben a járási ügyészség beismerésük esetére is végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróságon folytatódik, amelyet mindkét vádlott letartóztatásban vár – olvasható a Békés Megyei Főügyészség közleményében.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL