A 28 éves játékos pályafutása Békéscsabáról indult, 2015-ben távozott a klubtól, játszott Debrecenben, Egerben, Balmazújvárosban és Szentendrén, majd 2021-ben, Kecskemétről tért vissza a lila-fehérekhez. Borbély Márta az élvonalbeli kieséssel záruló 2024/25-ös szezonban a csapat egyik legmegbízhatóbb tagja volt, huszonnégy bajnoki találkozón kilencvennégy gólt szerzett, ezzel az együttes második legeredményesebb játékosa volt, a heteseket jó százalékkal értékesítette harmincöt kísérletéből mindössze hármat rontott el.
– Izgalmas és eseménydús időszak áll mögöttünk. Sok kérdés merült fel a csapat jövőjével kapcsolatban, változott a vezetőség, és a vezetőedző személye is. Természetesen bennem is ott volt a kíváncsiság, hogyan alakul az új keret, de biztos vagyok benne, hogy a szezonkezdetre egy ütőképes, egységes csapat áll össze – fogalmazott a játékos. Hozzátette: mindent megtesz majd azért, hogy segítse a csapatot céljai elérésében és azért, hogy visszajusson a klub az NB I-be, ahová a Békéscsabai Előre NKSE tartozik.
Mint ahogy arról beszámoltunk: a klubvezetés lemondása után megtartották az elnökségi ülést, melyen kiderült, hogy Pocsai Tibor lett a Békéscsabai NK Kft. ügyvezetője, Nagy Ferenc a Békéscsabai Előre NKSE elnöke, illetve az is eldőlt, hogy Marosán György lesz a felnőtt csapat új vezetőedzője.