Hosszú nyári szünet után új vezetőedzővel, nagyban változott kerettel kezdte meg a másodosztályú bajnokságra való felkészülését a békéscsabai női kézilabda csapat. A gárda szokatlan helyen, a városi sportcsarnokban zajló nemzetközi vívó edzőtábor miatt a békési kézilabda munkacsarnokban indította a közös munkát. Puhalák Szidónia tapasztalt kézilabdásként érkezett Békéscsabára, hogy jelenlétével és a hosszú évek során megszerzett szakmai tudásával erősítse az újonnan formálódó csabai együttest.
– Fiatal brigádunk van, de azt gondolom, hogy semmi sem lehetetlen, lépésről lépésre haladva, komoly erőbefektetéssel elérhető az áhított eredmény, ehhez az edzéseken és a mérkőzéseken is megfeszített munkára van szükség – mondta el az első hivatalos edzésén csabai színekben pályára lépő, háromszoros magyar bajnok és háromszoros Bajnokok Ligája-győztes, korábbi válogatott játékos.

Az irányító poszton szereplő Borbély Márta tizenegyedik szezonját kezdi nevelő egyesületénél. Mint mondta: a csapategység kialakításában és az új játékosok beilleszkedésében szeretne segíteni, ezzel is hozzájárulva a csapat eredményes szerepléséhez.
– Mindenképp agresszív támadást és védekezést kell összetennünk, hogy a másodosztály élvonalában lehessünk. Egyelőre ismerkedünk egymással, de a célom az, hogy az új játékostársaimat is megismerjék és elfogadják a szurkolók – emelte ki.
Marosán György vezetőedző július 5-től tölti be posztot a klubnál. A battonyai származású szakember tudását eddig több magyar klubnál, többek között Szegeden, Szombathelyen, Kecskeméten és legutóbb Komlón érvényesítette. Kiemelte: a felkészülés alatt prioritást élvez majd, hogy az alacsony átlagéletkorral rendelkező együttes taktikailag érett legyen. Ehhez, mint hangsúlyozta, sok idő kell. Hozzátette: új játékrendszer meghonosításán dolgozik majd és szeretné, hogy játékosai mind az állóképesség, mind az erő, mind a gyorsaság tekintetében kiemelkedő adatokat produkáljanak. A csabai klub új korszakáról itt írtunk még bővebben.
Az együttes augusztus 9-én, a Városi Sportcsarnokban a szintén másodosztályú Hajdúnánás ellen játssza első felkészülési mérkőzését. A bajnoki küzdelmek szeptemberben indulnak.