A füzesgyarmati születésű Bökfi Jani gyermekként eleinte focizott. Majd amikor 15 évesen, a csabai Trefort utcai koleszban megnyerte a házi fekvenyomó versenyt, akkor a nevelőtanára, Csepelényi Attila hatására a szögre akasztotta a stoplist, és megfogta a vasat.
Évekig ifjúsági és junior korosztályos bajnok, illetve négyszeres magyar bajnok volt, továbbá1988-ban, a szöuli olimpián, összetettben negyedik helyezést ért el. 2011 és 2013 között a súlyemelő válogatott szövetségi kapitánya is volt. Évtizedek óta a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesület vezetőedzője. (Tegeződünk.)
– 1984-ben lett volna az első olimpiád...
– Miután az 1980-as, moszkvai olimpiát a nyugati blokk bojkottálta, ebből kifolyólag az ’84-es Los Angeles-i olimpiát pedig a szocialista blokk bojkottálta. Pedig az utolsó pillanatig szédítettek minket, hogy „Nyugodjatok meg, menni fogunk!”. Miközben a háttérben már össze-vissza sugdolóztak, és aztán valóban kimaradtunk belőle.
– Úgy tudom, hogy már a felszerelést is megkaptátok.
– Ugyanúgy volt ruhapróba, továbbá a tatai edzőtáborban szuper ellátást kaptunk, valamint odaadták az utazó egyentáskáinkat is. Csak az volt a furcsa, hogy a fehér Adidas táskára szitálták a Hungary felirat, ám fölé meg rávarrták a hazai trikolórt. Mikor megbomlott a zászlórész, alá lehetett nézni, és azt láttuk, hogy oda eredetileg a Los Angeles-i olimpiai logót szitálták rá.
– Ettől függetlenül a szocialista blokk megrendezte a külön olimpiáját.
– A súlyemelők versenyét Várnán rendezték meg. Hozzátartozik még a szocialista vakításhoz, hogy azt mondták, ugyanazt a pénzt megkapjuk, mintha kimentünk volna Amerikába. 20 ezer forint volt egy pont ára. A hatodik egy pontot, az ötödik kettőt, én negyedikként 3 pontot kaptam. Az annyi, mint hatvanezer forint!
De itt jön a csúsztatás. Akkor még nem készpénzt adtak, hanem egy OTP-s kiskönyvet, amiben bele volt írva összeg. Kinyitom, mondom a mellettem ülő Jacsó Józsinak, hogy te, 150-et adtak! Mire ő, „az csak 15 ezer!”. Kicsit benéztem… Nagyon rosszul esett, hogy 60 helyett csak 15 ezer forintot kaptam. Az volt a duma, hogy fegyelmezetlenek voltunk.
– Mert?
– Mert sétáltunk egyet a várnai beach-en. Szóval piszkosul rákészültem, hogy majd jön a színes tévé és egyebek… Így meg hazafelé a vonaton majdnem elittam azt a „hatalmas” összeget.
– Az emberek akkor is irigyek voltak az olimpikonok díjazásaira?
– Nem… Inkább mostanában hallottam egy-két furcsa véleményt, miszerint a tokióiak milyen sok pénzt kaptak. Miközben az olimpia négyévente van, illetve most öt évet kellett dolgozni érte, de ha valakinek van egy jó munkahelye, akkor az öt év alatt simán megkeres annyit. Ahhoz, hogy ma olimpiát nyerj, kevés, hogy tehetséges vagy. Sokkal több mindent kell azért tenni, hogy feljuss a csúcsra, mert rettenetesen nagy a konkurencia. Ha egy kicsit lazítasz, akkor már mindenki meg akar verni.
– ’88-ban is kételkedtetek a kiutazásban?
– Akkor már egy kicsit lazult a helyzet. A szovjetek ’86-ban csináltak egy óriási nemzetközi sportrendezvényt, ahol már megjelentek az amerikaiak is.
– Gorbacsov nyitott.
– Hála istennek azt már megtartották. Bár Szöulban még olyan volt a politikai helyzet, hogyha az olimpiai faluból kiengedtek, és taxiba ültél, akkor mindig mögéd vagy melléd ült egy embert, akit még addig sosem láttál.
– Sajnálod Barcelonát?
– Ugye a kilencvenes évek elején zajlott a rendszerváltozás. Akkor számos egyesület felbomlott, ahogy az Előre is. Külön egyesület lettünk, de nem voltak szponzorok, így nem tudtam 100 százalékosan felkészülni. Majd egy kvalifikációs Eb-n és egy világkupán kiestem, így ugrott az olimpia. Közben egyre jobban a családomra koncentráltam, illetve arra, hogy az edzőterem olyan irányba induljon el, amiből a mai napig élek.
– Füzesgyarmaton mennyire kemény a föld? Ugyanis a judós Gyáni Jani is ott született, aki szintén olimpikon volt.
– Amikor 2010-ben Gyarmat díszpolgára lettem, volt egy kis ünnepség, ahol azt mondtam, hogy „ennek a nagyon jó termálvíznek köszönhetek mindent. Az ízületeim soha nem adták fel, és a súlyemelésben nem volt olyan sérülésem, ami miatt ki kellett volna hagyni”.
Gyerekként még fociztam, és a pályán nem volt tusoló, viszont szemben volt a strand. Átmentünk, szóltunk, hogy focisták vagyunk – noha ismertek minket –, majd egy kicsit úsztunk, letusoltunk és úgy mentünk haza.
