Böjte Csaba Nobel-békedíjas lehet

2022. április 4. 08:33 | behir.hu

Böjte Csaba dévai ferences rendi szerzetes csütörtökön erősítette meg: a napokban telefonon értesítették, hogy elfogadták jelölését a Nobel-békedíjra.

Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetest Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelölte Nobel-békedíjra. Kásler Miklós a jelölést korábban azzal indokolta, hogy Böjte Csaba „az elmúlt évtizedekben egy, az ideológiákon és a politikai érdekeken is túlmutató gyermekmentő programot hozott létre. Az immáron több mint három évtizedes humanitárius tevékenységével lebontotta a Kelet-Közép-Európában élő nemzetiségek közti falakat, amivel egyszerre példaként és jó gyakorlatként is szolgál az egész emberiség számára”.

Böjte Csaba a TV2-nek jelölése kapcsán elmondta:

„Engem nagyon meglepett, mert igazából úgy volt, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt Kásler miniszter úr jelölt, és ugye most, a napokban jött vissza az igazolás a bizottságtól, hogy elfogadták a jelölésemet, igenis számbavesznek 2023-ban”.
A ferences szerzetes úgy fogalmazott: „köpni-nyelni nem tudtam, amikor telefonon közölték velem a megtisztelő hírt.”

A szerzetes már több mint harminc éve segíti a rászoruló embereket és az árvákat. Elsőként Erdélyben, egy karitatív táborban találkozott árva gyerekekkel, akkor döntött úgy, hogy alapít egy árvaházat.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL