Bohus Ricsi bronzérmes lett Rómában

2016. június 27. 16:51 | behir.hu

Csaknem százan álltak rajtkőre a 100 méteres férfi gyorsúszásban az Olaszországban megrendezett Hét Domb viadalon, a nemzetközi esemény záró napján. Köztük Bohus Richárd, a békéscsabai klub első számú versenyzője.

Míg az első napon az 50 méteres hátúszásban bronzérmes lett, az utolsó napi versenyen nem kísérte szerencse Ricsi szereplését, elmaradt legjobbjától, valamint a londoni Európa-bajnokságon elért időeredményétől.

A délelőtti előfutamok során a kilencedik futamba nyert besorolást, ahol 49,89 másodpercet ért el, s amivel futamában a harmadik volt. Ám a többi futamban sokan jobbat úsztak nála, így összesítésben a 15. helyre sorolták eredményével. Olasz, japán, holland, litván, francia, görög sprinter előzte meg, valamint honfitársa, Kozma Dominik is előtte végzett (49,63).

Vasárnap kora este a B döntőben ismételhetett, ekkor is 50 másodpercen belül maradt, 49,94-et úszott, amivel futamában negyedik, összesítésben 12. lett.

„A délután kicsit még gyengébbre sikeredett, mint terveztük — foglalta össze Ricsi a harmadik napi teljesítményét Szarvas János edző. — Nem nézett ki rosszul az úszás, de a sebesség nem volt megfelelő, már az elején sem.”

Bohus Ricsi elmondása szerint élvezte a száz méteres gyorsúszást, nem is fáradt el. Az első 50 méter jobban sikerült, de ez egy kicsit megbosszulta magát a táv második felében.

„Összességében kicsit csalódottak vagyunk, de mindketten úgy érezzük nincs nagy gond. Ahogy rakjuk össze a részleteket azt érezzük, hogy pont a pihenés legrosszabb időszakába estünk bele. Magáról a versenyről annyit, nagyon színvonalasan rendezték meg. Nagy élmény, hogy a délutáni döntők után rengeteg néző, szurkoló várt a kijáratnál. Nálunk ugye ez nem jellemző. Fantasztikusan szeretik, érezhetően rajonganak az úszóikért, de nagyon korrekten megtapsoltak minden hírességet, dobogóst. Nagyon jó érzés volt, hogy az uszoda mindkét oldalán elhelyezkedő nagy tribün megtelt nézőkkel és láthatóan nagyon jól érezték magukat” — összegezte Szarvas János a három római napot.

Amikor e sorok íródnak, edző és tanítványa ismét repülőre ül, irány a spanyolországi Sierra Nevada, ahol három hetet töltenek magaslati edzőtáborban.

Jávor Péter

Forrás:beuk.hu

FEL