Bodóczi István: Egy térség ereje az ott élő emberek összefogásában rejlik

18:32 | behir.hu

A TISZA jelöltállítási folyamatának eredményeként, Békés megye 1-es országgyűlési választókerületében Bodóczi István indulását támogatták a legtöbben a választókörzet településein élők. Az országgyűlésiképviselő-jelölt írásban küldte el bemutatkozó anyagát portálunknak, azt az alábbiakban olvashatják.

"Bodóczi István 35 éves közgazdász, vállalkozó, lokálpatrióta közéleti szereplő, a TISZA országgyűlési képviselőjelöltje.

Békéscsabán él feleségével és két lánygyermekével. Életútját a szülővárosához való erős kötődés, a közösségért végzett munka és a cselekvő szemlélet határozza meg.

Békéscsabán született és nevelkedett, tanulmányait is itt kezdte meg. Már fiatalon megmutatkozott közösségszervező képessége: 2008 és 2009 között Békéscsaba diákpolgármestere volt, ahol diáktársai bizalmából képviselhette a város középiskolásait. Ekkor fogalmazódott meg benne először komolyan az a gondolat, hogy a helyi közösségek ereje képes valódi változásokat elindítani.

Felsőfokú tanulmányait a Kodolányi János Főiskolán, majd a Szent István Egyetem Gazdasági Karán végezte, ahol turizmus–vendéglátás szakon szerzett közgazdász diplomát. Egyetemi évei alatt tudományos diákköri munkát végzett, a turizmushoz kapcsolódó tanulmánya szakmai folyóiratban is megjelent.

Tudását külföldön is bővítette: Erasmus-ösztöndíjjal Görögországban szerzett többéves szakmai tapasztalatot a vendéglátás és turizmus területén.

Hazatérését követően Békéscsabán vállalt munkát, majd alapított vállalkozásokat, és mindvégig fontosnak tartotta, hogy a megszerzett tapasztalatot szülővárosában kamatoztassa.

A gazdasági szerepvállalás mellett egyre hangsúlyosabb lett számára a civil aktivitás. 2020-ban alapítója és elnöke lett a Patrióta Békéscsaba Egyesületnek, (mai nevén Pátria Békéscsaba Egyesület) amelynek célja a közösségépítés, a helyi identitás erősítése és a fiatal generációk megszólítása.

Országgyűlési képviselőként a TISZA színeiben Békés megye érdekeinek következetes képviseletét, a helyi közösségek megerősítését és az élhető vidék feltételeinek megteremtését tekinti fő feladatának.

Politikájának középpontjában a párbeszéd, a helyben élők tapasztalatainak meghallgatása és a gyakorlati megoldások keresése áll.

Bodóczi István számára a közélet nem cél, hanem eszköz: eszköz arra, hogy Békéscsaba és a térség valódi lehetőségei felszínre kerüljenek, és a jövő generációi számára is otthont jelentsenek."

További programok »

Friss hírek

Bodóczi István: Egy térség ereje az ott élő emberek összefogásában rejlik

A TISZA jelöltállítási folyamatának eredményeként, Békés megye 1-es országgyűlési választókerületében Bodóczi István indulását támogatták a legtöbben a választókörzet településein élők. Az országgyűlésiképviselő-jelölt írásban küldte el bemutatkozó anyagát portálunknak, azt az alábbiakban olvashatják.
18:32
FEL