Bivalymozzarellát gyártanak Gyomaendrődön

2017. május 2. 12:13 | behir.hu

 

 

Bivalymozzarellát állít elő az a sajtüzem, amelyet szombaton adtak át a Békés megyei Gyomaendrődön. Itt a közeli Mezőtúron tartott, Olaszországból behozott bivalytehenek tejéből olasz sajtkészítő mesterek készítik a Magyarországon egyedülálló terméket, de az üzem egyúttal duális képző hely is lesz a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola diákjai számára.
A meglévő, de évek óta nem termelő üzemet mintegy 50 millió forintból újították fel, 35 milliót a Földművelésügyi Minisztérium (FM), 4,5 milliót az önkormányzat adott hozzá, de a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és az olasz partnerek is hozzájárultak a beruházáshoz.

Az üzemet olasz technológiával olasz sajtkészítő mesterek vezetik majd, három munkavállalónak és szeptembertől a diákoknak adva munkát, mint duális képzőhely.

Nagy István, az FM parlamenti államtitkára elmondta: az üzem jelentős hatással lehet a térség agráriumára, reményei szerint mind többen fognak majd állattartással és kézműves tejipari termékek előállításával foglalkozni a jövőben.  „Ha tejipari szaknyelven akarok fogalmazni, ez a beruházás olyan, mint egy oltóanyag, amely elindít egy folyamatot. Ezt a folyamatot szeretnénk nyomon követni, támogatni és biztatni mindenkit arra, hogy merjen vállalkozni, merjen a magyar mezőgazdaságba, agráriumba és az élelmiszeriparba befektetni, mert ez a jövő ágazata, erre lehet biztos jövőt alapozni” - fejtette ki a politikus.

Carlo Tiberi, a mezőtúri székhelyű magyar-olasz vegyesvállalat, az Italiagro Kft. egyik ügyvezetője az ünnepélyes átadón elárulta: 2011 óta dolgoznak azon, hogy Mezőtúron bivalytelepet, Gyomaendrődön pedig tejfeldolgozó- és sajtüzemet hozzanak létre, ezzel egy új gazdasági szegmenst, a bivalymozzarella-készítést megteremtsék Magyarországon.

Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere reményét fejezte ki, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban tavaly alapított bivalytelep és a gyomaendrődi tejfeldolgozó növeli a térség megtartó erejét.

Toldi Balázs gyomaendrődi polgármester szerint a jövőben a sajtüzem kapacitásának bővítésére is szükség lehet, mert a bivalytejből készült termékeknek széles piaca van bel- és külföldön egyaránt.

Davidovics László, a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatója elmondta, tejfeldolgozó és sajtmester képzésre kaptak engedélyt, szeptemberben indulnak a képzések. A sajtüzemmel együttműködve szeretnék a Kárpát-medencei magyarok képzőhelyévé tenni az iskolát.  "Ez a létesítmény a tejipari szakmákban dolgozó diákok és felnőttek továbbképzésére, illetve átképzésére alakult. Nagyon fontos, hogy olyan szakembereket képezzünk a tejiparban, akik a tejet helyben feldolgozzák, és el is tudják adni. Hiszen a bivalymozzarella kuriózum ezen a vidéken, és nem csak a vidéken. Az agrárszakképzésben ez egy érdekes gyakorlati hely, mert egyedülálló az országban, hiszen olyan tanüzem, gyakorlati oktatói hely, amely a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működik, kevés van” – mondta az iskolaigazgató.

Az üzem a mezőtúri bivalytelep tejét dolgozza fel - az engedélyek megszerzése után - várhatóan e héttől, naponta 1000-1200 liternyit. Elsősorban bivalymozzarellát és ricottát, kisebb mennyiségben bivalytejből készült joghurtféléket gyártanak majd, melyet a magyar piacon terveznek értékesíteni.

Nicola Giuliano és Manna Luca, az üzem, az Italiamilk Kft. társtulajdonosai a behir.hu-nak elmondták: a sajtkészítés hagyománya generációról generációra száll Olaszországban. Míg régen kézzel formázták meg a mozzarella golyókat, Gyomaendrődön már modern gépekkel gyártják a sajtot. Manna Luca hozzátette: a bivalymozzarella egészen más, mint a tehéntejből készült változat. Mivel a békési városban minden feltétel adott, így frissen tudják kínálni a terméket.

A szakemberek a későbbiekben bivalytejből készült fagylalt gyártását is tervezik.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

Elképesztő közgés siker a pénzügyi-számviteli OSZTV-n

Április 15-17. között Makón rendezték meg a pénzügyi-számviteli ügyintézők Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjét, amelyen a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumot (Közgé) László Csenge 5/13. A osztályos tanuló képviselte. A megmérettetésen összesen 60 OKJ és szakmajegyzék szerint tanuló diák vett részt, Csenge kategóriájában 17-en jutottak be a döntőbe.
08:20
FEL