Felújítják az egyik általános iskolát Gyomaendrődön

2024. november 3. 09:15 | behir.hu

Több mint félmilliárd forint uniós támogatásból korszerűsítik energetikailag a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolát a Békés vármegyei Gyomaendrődön.

A több mint félmilliárd forint összegű európai uniós támogatásnak köszönhetően energetikai korszerűsítésen esik át a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola Gyomaendrődön. A projekt célja, hogy az iskola oktatási rendszerét hatékonyabbá tegyék, ugyanakkor az épület fűthetését is megkönnyítsék. 

Toldi Balázs polgármester az MTI-nek elmondta, az 535 millió forintot az Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből nyerte el a pályázó Gyulai Tankerületi Központ.

A kiviteli terveket korábban az önkormányzat készítette el, azok felülvizsgálata megtörtént, a közbeszerzési eljárást a tankerület bonyolítja le.

A több mint 12 ezer lakosú város vezetője szerint a kivitelezést el lehet végezni a nyári hónapokban, hogy ne kelljen a tanulókat másik épületbe helyezni.

A támogatásból az épület azon részét újítják fel, ahol a felső tagozatos tanulók oktatása, a mindennapos testnevelés zajlik, a média és művészetoktatást kiszolgáló helyiségek, valamint az iskolai adminisztratív feladatok ellátásához szükséges terek találhatók. Az iskola másik részét egy korábbi pályázatból már felújították - jegyezte meg a polgármester.

A munkálatok kiterjednek a homlokzat, a födém és a tető szigetelésére, nyílászárócserére, fűtéskorszerűsítésre, a tornateremhez kapcsolódó öltöző és mosdó felújítására, akadálymentesítésre. Emellett kialakítanak egy fejlesztőszobát és napelemet telepítenek.

Toldi Balázs elmondta, a beruházással valamennyi általános iskola épülete megújul a városban.

Forrás: mti.hu

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL