Birtokba vették a diákok a városháza dísztermét szerdán

2018. november 14. 19:00 | Gyemendi Réka

A közgyűlést megelőző napon a Békéscsabai Diákönkormányzat tagjai vették birtokba a Városháza dísztermét. A nyílt nap célja az volt, hogy megismertessék a fiatalokkal a polgármesteri hivatalt és az önkormányzat felépítését. A programot követően a mindenkori békéscsabai bíráknak emléket állító táblát is megkoszorúzták a résztvevők.

 

 

2015. decemberében a Közgyűlés elfogadta az ifjúsági koncepciót és cselekvési tervet, ennek részeként jött létre harmadik alkalommal a nyílt nap . Kiss Tibor alpolgármester elmondta: az volt a céljuk, hogy az ifjúság köréből érkező ötleteket beépítsék ebbe a koncepcióba, valamint igény merült fel arra vonatkozóan is, hogy megmutassák, hogyan működik az önkormányzat, a képviselői testület, a közgyűlés.

Az esemény a közgyűlések mintájára zajlott: a diákok a képviselők bőrébe bújva különböző, őket érintő és érdeklő tematikákat hallgathattak meg. Az eseményen először Nagy Ferenc alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően a hivatal működését ismertették, majd a hivatal vezetői is bemutatkoztak. Ezután a diákok szavazhattak, hogy elfogadják-e az adott beszámolót vagy sem, és kérdéseket is feltehettek a napirendi pontokkal kapcsolatban. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy csúszott is az ütemterv.

A programot követően a mindenkori békéscsabai bíráknak emléket állító táblát is felavatták a résztvevők. Varga Tamás, a közművelődési, ifjúsági és sport osztály osztályvezető-helyettese elmondta: A Békéscsaba 300 Várostörténeti Emléktestület javaslata alapján a Közművelődési Ifjúsági Oktatási- és Sport bizottság engedélyezte az emléktáblát, melyet a városháza árkád során helyeztek el. A táblát Gécs Béla tipográfus, helytörténeti kutató indítványozta, mely azon városvezetőknek állít emléket, akik a város újratelepítéstől a várossá válásig vezették Csaba községet, majd 1918-tól Békéscsaba városát.

További programok »

FEL