Bezárják a békéscsabai menekülttábort? A BÁH nem tud róla

2016. március 17. 15:43 | Varga Diána

Bezárják a békéscsabai menekülttábort – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap úgy tudja, csak két, úgynevezett sátortábor marad az országban, ezeket Körmenden és Szentgotthárdon alakítják ki, az összes többit felszámolják. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szerint erről nincs előterjesztés, ezért a kormány nem is tárgyalhatott erről.

Úgy tudni, nemcsak a déli és a keleti határnál fekvő migrációs központokat azaz a nagyfai, a kiskunhalasi, a békéscsabai és a nyírbátori befogadóállomásokat szünteti meg a kormány a közeljövőben, hanem a Bicskén és Vámosszabadiban lévőket is. Az információ forrása Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerdán a parlamentben azt mondta a lapnak, két befogadóállomásnál, a körmendinél és a szentgothárdinál nem kell több. A politikus azt is hozzátette: a déli táborokat, így például a nagyfai állomást folyamatosan ürítik ki. A lap emlékeztett: a parlament szerdai ülésén elnapolták a migrációval összefüggő előterjesztés általános vitáját, Kósa Lajos a halasztást azzal indokolta a Magyar Nemzetnek, hogy meg akarják várni a csütörtökön kezdődő uniós csúcsot, illetve azt, hogy ott sikerül-e bármilyen megállapodást tető alá hozni.

Az üggyel kapcsolatban kerestük Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt. Azt válaszolták: kérdésünk idő előtti. Mint írták, a kormány számára előterjesztés nem készült, így azt a kormány nem is tárgyalhatta, további választ pedig csak a kormány álláspontjának ismeretében áll módjukban válaszolni.

FEL