Békésen is megünnepelték a magyar kultúra napját

2023. január 20. 18:15 | Szabó Judit

A kulturális és városi intézmények korlátozott nyitvatartása mellett Békésen is tartottak ünnepséget a magyar kultúra napja alkalmából pénteken délután. Az érdeklődők a Belencéres Néptáncegyüttes műsorát is láthatták.

A Belencéres Néptáncegyüttes Békés megyei gyűjtésből származó táncokat mutatott be. Az együttes műszaki vezetője elmondta, hogy az egyesület folyamatosan követi a szűk régió táncait. 

A Békés megyei anyagokat mindig beépítjük az egész éves munkarendünkbe és folyamatosan szinten tartjuk. ABelencéres Néptáncegyüttessel hónapról hónapra elővesszük és gyakoroljuk, pontosan azért, hogy ha vannak ilyen felkérések, mint például ez is, akkor annak meg tudjunk felelni – fejtette ki Okányi Mihály.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. 

Biztassunk mindenkit arra, hogy igenis meg kell őrizni a magyar kultúrát, annak mindenféle szegmensével az étkezésektől kezdve az épített értékeinkig és a versekig, a költeményekig, bármi a zenei kultúránkig. Azt gondolom, hogy jó, hogy itt vagyunk, egy nagyon szép éptett kultirális örökségünkben – emelte ki Kálmán Tibor, Békés polgármestere.

A közönség Dézsenyi Zsófi és R. Kárpáti Péter színművész előadásában egy zenés-verses előadást láthattak. Az eseményt Békés újbóli várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából indított jubileumi programsorozat részeként tartották meg.

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL