Békéscsabán, Tarhoson és Sarkadon is garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök

2021. augusztus 8. 09:29 | behir.hu

Közlekedési bűncselekmények, garázdaság és lopás miatt történtek rendőri intézkedések a megyében.

Békéscsabán, a Kereki úton augusztus 7-én 20 óra körül egy terepjáró nekiütközött egy villanyoszlopnak. A jármű vezetője nem sérült meg, de a gyanú szerint ittas volt és a bíróság korábban eltiltotta a járművezetéstől. A férfi ellen büntetőeljárás indult - írja a police.hu.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei augusztus 7-én 22 óra 30 perc körül Szeghalmon előállítottak egy 37 éves sarkadi férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy 2022. február 3-ig eltiltották a járművezetéstől. A férfi ellen büntetőeljárás indult.

Békés megyében augusztus 7-én három helyen intézkedtek garázdaság miatt a rendőrök. Békéscsabán egy férfi szidalmazta a lakóhelye közelében zajjal járó munkálatokat végzőket és kővel betörte a gépkocsijuk szélvédőjét. Tarhoson, egy rendezvényen szintén egy férfi ököllel ráütött egy parkoló autó motorháztetejére. Mindkét autóban körülbelül 200 ezer forint kár keletkezett. Sarkadon egy 19 éves fiatalember szóváltásba keveredett, majd összeverekedett két ismerősével, mindhárman könnyű sérülést szenvedtek. A rendőrök a férfiakat, valamint a három sarkadi fiatalt előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Tótkomlóson, egy kocsmából augusztus 7-én késő este ellopták egy vendég mobiltelefonját. A rendőrök elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves tótkomlósi férfit. A telefont megtalálták nála, lefoglalták, így a tulajdonos visszakapja.

További programok »

FEL