Békéscsabán kezdte meg országjáró forumsorozatát a Mi Hazánk

2023. március 24. 18:33 | Papp Ádám Sándor

Országjáró fórumsorozatot indított a magyar dolgozókért a Mi Hazánk, melynek első állomása Békéscsaba volt pénteken délután.

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke tájékoztatott a párt országjárásának céljáról. Hangsúlyozta, hogy kiemelten és specifikusan kell foglalkozni a magyar dolgozókat érintő problémákkal. Arról is beszélt: az országjáráson három pontra helyezik a hangsúlyt, ezekre konkrét javaslatokkal is készültek a helyzet javítása érdekében.

– A jövő abba az irányba mutat, hogy a magyarok megélhetése egyre inkább veszélybe kerül. Az elmúlt több, mint 30 évben akár a balliberális kormányok, akár a Fidesz volt hatalmon, végső soron a globális kapitalizmust szolgálták ki, ezért Magyarország döntően nem a magyar dolgozók országa, ezen a Mi Hazánk változtatni szeretne. Három fő problémakört különböztetünk meg, amelyet fel kell tárni és elmondjuk a fórumokon a megoldási javaslatokat. Általánosan ismert tény, hogy gyengék a fizetések hazánkban. A másik, hogy a munkakörülmények kivánni valót hagynak maguk után, akár a leterheltséget tekintve, amely a létszámhiányból következik. A harmadik pedig a dolgozói érdemképviselet. A szakszervezeti kultúra ma romokban hever, nincs olyan hely, ahová fordulhatna magyar dolgozó, hogyha joghátrány éri a munkahelyén. Fórumainkra jellemző lesz az interaktivitás. Párbeszédet kezdeményezünk a magyar munkavállalókkal és meghallgatjuk a problémáikat, valamint ötleteiket. Célunk az, hogy közösen gondolkodva menjünk tovább az úton és eljussunk egy olyan pontra, ahol egy olyan országot tudunk felépíteni, ahol a magyar munkások az elsők – emelte ki Lantos János.

További programok »

Itthon

Egy vegyesboltban „nyit” újra a posta Gerlán

2022 novembere után csütörtöktől újra igénybe lehet venni a postai szolgáltatásokat Gerlán. Mint ismert, másfél évvel ezelőtt összesen hat fiókját zárta be a Magyar Posta Békéscsabán, köztük Gerlán is. Egy postapartneri programnak köszönhetően azonban ismét lehet majd a városrészben levelet, csomagot feladni, csekket befizetni vagy készpénzt felvenni.
17:09
FEL