Békéscsabán is elindult a támogatott diákmunka program

2025. július 9. 09:12 | Kintner Nikolett

Idén nyáron is elindulhatott a diákokat segítő diákmunka program, melyben már 16 éves kortól is részt vehetnek a tanulók, akikre természetesen vonatkozik a 25 év alattiakat érintő szja-mentesség is.

Kormányzati támogatásnak köszönhetően a 2025-ös évben is elindulhatott a diákmunka program Békéscsabán, a város polgármesteri hivatala mellett a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Munkácsy Mihály Múzeumban is.

A programban való részvételnek két feltétele van: a tanulónak be kell töltenie a 16. életévét, továbbá nappali tanulói jogviszonnyal kell rendelkeznie valamelyik közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben.

Békéscsaba aljegyzője hangsúlyozta: a program mindkét fél számára kölcsönös segítséget jelent.

– Próbáljuk a szakiránynak megfelelően olyan munkakörbe tenni a diákokat, amilyen végzettséget szereznek majd, akár a középfokú iskolában, akár a felsőfokú intézményekben. Természetesen azért is nagy segítség ez, mert a nyári hónapokban töltik a kollégák a szabadságuk nagy részét, és mivel a diákok ügyesek és érdeklődőek, így adminisztratív munkakörben és egyszerűbb irodai feladatokban is tudjuk alkalmazni őket – fejtette ki dr. Kiss Gyula aljegyző.

A diákok bejelentésére, és adózására általában ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, ennek értelmében napi 6 órában dolgoznak, melyért a minimálbér időarányos részét kapják meg. Fontos megemlíteni azt is, hogy rájuk is érvényes a 25 év alatti szja-mentesség.

 

Illusztráció: behir.hu

Illusztráció: behir.hu

 

A diákmunkában idén már harmadszor résztvevő Kulcsár Péter elmondta, mindig pozitív élményekkel és értékes szakmai tapasztalatokkal gazdagodott az évek során.

– A közszolgálati egyetemen tanulok államtudományi szakon, most leszek végzős. Mivel a tanulmányaim, illetve a terveim is a közigazgatáshoz kapcsolódnak, így ebben nagyon nagy segítségemre van ez a munkakör, hiszen teljesen más a gyakorlatban csinálni valamit, mint tanulni róla – emelte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karán végzős egyetemi hallgató.

Mátyás Petra a programban egyetemi hallgatóként először vesz részt, de középiskolásként már többször is így dolgozott.

– Azért is fontos ez, mert egy kicsit beleláthatunk abba, hogy milyen a felnőtt élet. Én itt jelenleg legfőképpen számítógépes munkát végzek, és lényegében bármit, amivel megbíznak – fogalmazott az Szegedi Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának elsőéves, nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatója.

A programban az előző évekhez hasonlóan júliusban 29, augusztusban pedig 21 fő az alkalmazott diákok száma.

További programok »

FEL