Varga Anna a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója elmondta: az intézmény már a több, mint tíz éve foglalkoztat fiatalokat nyáron. Idén júliusban és augusztusban is hat-hat fiatal segíti a dolgozók a munkáját.
– Általában két csoportra osztjuk a fiatalokat. A fiúk jellemzően a rendezvényekhez kapcsolódó előkészületi, pakolási munkákból veszik ki a részüket, míg lányok az irodai munkában és turisztikai feladatok kapcsán segítik a munkatársainkat – osztotta meg. Kiemelte: a program kiváló lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy megismerjék a kulturális intézmény működését és számukra is nagy segítség a fiatal munkaerő.
A kulturális központ mint nyári munkahely, népszerű a diákok körében, többen évről évre visszajárnak.
– Már második alkalommal vállaltam itt munkát a vakáció ideje alatt. Azért erre az intézményre esett a választásom, mert itt hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatok a rendezvényszervezés területén – fogalmazott Mártha Attila Csaba.