Békéscsabán, Dévaványán és Mezőkovácsházán történtek balesetek szombaton

2018. május 27. 10:43 | behir.hu

Békés megyében május 26-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Dózsa György úton, 0 óra 45 perc körül elesett egy motorkerékpáros. A balesetben a férfi, aki a gyanú szerint ittas volt, könnyebben megsérült.

Dévaványán, az Árpád utca és a Vörösmarty utca kereszteződésében, 9 óra 30 perc körül egy személygépkocsi nekiütközött egy kerékpáros fiúnak. A fiú elesett és könnyű sérülést szenvedett.

Mezőkovácsházán, az Alkotmány utcában, 19 óra 30 perc körül egy személygépkocsi letért az útról és oszlopnak, majd kerítésnek ütközött. A mentők a jármű vezetőjét, akinél felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett, könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL