Békéscsabai Előre NKSE: Dunaújvárosba utazik a viharsarki gárda

2019. február 22. 18:51 | Szendi Rita

Újabb idegenbeli mérkőzésre készülnek a Békéscsabai Előre NKSE játékosai. A viharsarki együttes a Dunaújváros otthonában lép pályára a hazai bajnokság 16. fordulójában.

A békéscsabai csapat jól kezdte a 2019-es évet, hiszen legutóbbi öt találkozójából hármat is megnyert. Walfisch Mercédeszék az előző fordulóban a Debrecent fogadták hazai pályán, és 31-28-as győzelmet arattak.

Horváth Roland gárdája már gőzerővel készül a bajnoki szezon következő mérkőzésére, ahol az ellenfél a tabella jelenleg 9. helyén álló Dunaújváros együttese lesz. A csapatok két héttel ezelőtt a Magyar Kupában is találkoztak egymással, akkor a Fejér megyeiek diadalmaskodtak.

Az együttes egyik beállója elmondta, hogy a hét elején erőnléti edzéseken vettek részt, míg a második felében már a taktikai edzések és a videós elemzés kapott nagyobb szerepet. Giricz Laura hozzátette: bíznak benne, hogy a Magyar Kupa után, most ponttal térhetnek haza.

A viharsarki együttes szombaton este 18 órakor lép pályára, Dunaújvárosban, a Városi Sportcsarnokban.

További programok »

FEL