A közgyűlés kitüntetéssel ismerte el Ando György munkáját

2019. szeptember 20. 14:12 | behir.hu

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerése kitüntetést vehetett át a csütörtöki közgyűlésen Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója.

Ando György néprajzos muzeológus, néprajzkutató. Fő kutatási területe a békéscsabai és a magyarországi szlovákság népi építészetének és népi hagyományainak vizsgálata. A Munkácsy Mihály Múzeum elhivatott vezetője.

A középiskolai tanulmányait a békéscsabai Szlovák gimnáziumban végezte, majd a Pozsonyi egyetemen szerezte meg diplomáját Néprajz szakon. Szakmai munkáját is ebben az évben kezdte, pályakezdőként került a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságához, és azóta is az intézmény munkatársa.

Néprajzkutatóként a békéscsabai és a magyarországi szlovákság népi építészetét és népi hagyományait kutatja. Eredményeit két könyv, közel 30 tanulmány és számtalan publikáció, cikk foglalja magába.

Munkája mellett a mindennapokban is a szlovákság értékeit őrzi. 1998-2014 között Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának elnöke volt, 2004-2013 között az Országos Szlovák Önkormányzat Közgyűlése által választott tisztségviselőként is dolgozott. Ezen tevékenységeit 2017-ben Nemzetiségekért díjjal ismerte el a magyar kormány.

Elhivatottsága, ötletgazdagsága, nagy munkabírása eredményeként több országos szervezet is tagjainak sorában tudhatja:

  • 2002-től a Magyarországi Tájházak Szövetsége elnökségi tagja,
  • 2010-2014 között a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága regionális referense,
  • Tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Pulszky Társaságnak.

Múzeumi kötelezettségei mellett tagja a Békés Megyei és a Békéscsabai Értéktár Bizottságnak.

2001-től 2012-ig a Munkácsy Mihály Múzeum igazgató-helyetteseként, a fenntartóváltást követően 2013. április 1-jétől az intézmény igazgatójaként vezeti a 105 éves múltra visszatekintő közgyűjteményt.

Legfőbb feladata a megyei hatókörű városi múzeum szakmai, tudományos és kiállítási munkájának irányítása. Vezetésével a megyei hatókörű városi múzeum a fenntartóváltást, a működési formában történt változást problémamentesen élte meg, úgy, hogy a szakmai színvonal, a látogatottság mindeközben és azóta is emelkedett.

Igazgatóként munkáját az innováció, a kiemelkedő szakmai tevékenység jellemzi. Vezetőként céljai között szerepelt a múzeum hatékony szakmai működésének és egy új szemlélet kialakítása a kiállítási tevékenységben. Az eltelt 6 év során elmondható, a kitűzött célok megvalósultak: színvonalas, magas tudományos, kulturális igényeket kielégítő, nagy létszámú látogatót vonzó kiállítások váltják egymást; jól strukturált, eredményesen menedzselt humánerőforrás közreműködésével.    

A Munkácsy kultuszt magas szinten gondozó intézmény, Ando György vezetésével - magas szintű szakmai munkájának elismeréseként - 2014-ben Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést vehetett át.

Irányításával nagysikerű, országos jelentőségű események valósultak meg Munkácsy Mihály születésének 170. és 175. évfordulója alkalmából, továbbá jelentős részt vállalt a Békéscsaba300 Emlékév méltó megvalósításában. A Csabensis kiadvány két kiadása kiemelkedik a nagysikerű múzeumi évkönyvek és közlemények közül.

Ando György kimagasló szakmai tevékenysége, a Munkácsy Mihály Múzeum fejlődése érdekében kifejtett munkássága elismeréseként Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerése kitüntetésben részesült.

 

További programok »

FEL