Térfigyelő ifjúsági konferenciát tartottak Békéscsabán

2020. szeptember 16. 15:54 | Vári Bianka

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány szeptember 15-16-án rendezte meg a Térfigyelő ifjúsági konferenciát. A programon olyan civil szervezetek képviselői és szakemberek vettek részt, akik fiatalokkal foglalkoznak. Az esemény célja az volt, hogy a résztvevők közösen dolgozzák ki a város ifjúsági stratégiáját.

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány együttműködő partnerként kapcsolódott Békéscsaba Megyei Jogú Város minden év szeptemberében megrendezett városi ifjúsági évindító programjához. Bár az évindító rendezvény idén a koronavírus-járvány miatt elmaradt, a Térfigyelő ifjúsági konferenciát megtarthatták.

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány elnöke Zsótér Mária elmondta, olyan ifjúsági szakembereket, fiatalokat és civil szervezetek képviselőit hívták meg, akik maguk is fiatalokkal foglalkoznak, vagy közösségi teret működtetnek.

- Szerettük volna, hogy ez a mai nap egyfajta mérföldkő legyen. Elindult a tanév, de a fiatalokkal foglalkozók, akik az iskolai színtereken kívül vannak, még nem találkoztak - jegyezte meg.

 

Az eseményen Békéscsaba diákpolgármestere is jelen volt. Kádár Kende beszédében kifejtette, hogy a koronavírusos időszakban is megpróbálta észrevenni a pozitívumokat.

- Őszintén megmondom, amikor bejelentették, hogy nem lesz iskola, én is örültem egy pár napig. Ez az időszak hasznos volt olyan téren, hogy nekem kellett beosztanom időmet, és mintha én csináltam volna az órarendemet, én pakolgattam, hogy mikor tanulok, mikor ébredek.

 

A konferenciával a szervezők irányt szeretnének mutatni arra vonatkozóan, hogyan lehet kezelni a járvány miatt kialakult helyzetet. Körömi Kitti pedagógiai szakpszichológus elmondta, hogy minden kihívás egyben lehetőség is.

- A vírushelyzet egy nagy kihívás és egy lehetőség is arra, hogy nyissunk a digitális tér felé. Valamint nyilván az is kihívás, hogy a különböző iskolákban hogyan tudják megoldani a folyamatos tanítást, a váratlan helyzetekhez is alkalmazkodva úgy, hogy közben mindenki jól érezze magát. 

 

Karácsony Zsolt mentálhigiénés szakember elmondta, fontos, hogy rendelkezzünk különböző megküzdési stratégiákkal.

- Akár kicsi a terünk, akár nagy, attól függetlenül a kapcsolataink megvannak. A serdülőknél kortárssegítőket próbálunk képezni, hogy a többieket is megtartsák ezekben a helyzetekben - fogalmazott.

A konferenciának az is célja volt, hogy a szeptemberben kezdődött tanév mellett a békéscsabai ifjúsági közélet is elinduljon.

További programok »

FEL