Békéscsaba első kézből: Megkezdődött a föld- és dűlőutak karbantartása

2023. április 9. 14:34 | behir.hu

Március 21-én elkezdődött a Békéscsaba szerves részét képező külterületek föld- és dűlőút-hálózatának karbantartása. Az önerőből megvalósuló munkáról tájékoztatta lapunkat a két leginkább érintett körzet önkormányzati képviselője, Opauszki Zoltán és Szente Béla.

Az elmúlt években Magyarország kormányának támogatásával valósult meg Békéscsabán a történelmi léptékű útépítési és útfelújítási program. A tavaly befejeződött, több mint 7 milliárd forint összegű beruházás során több mint 80 földes utca kapott szilárd burkolatot, továbbá 63 helyszínen felújítási munkálatok történtek. A fejlesztésnek nem volt része a városhoz tartozó külterületek föld- és dűlőútjainak hálózata – kezdte a tájékoztatót Opauszki Zoltán, jaminai képviselő.

Az önkormányzatnak komoly figyelmet kell fordítania azon családok életkörülményeinek javítására is, melyek nem a belvárosban, hanem külterületi, tanyás részeken laknak. Ezért minden olyan lehetőséget meg kell ragadnunk, mellyel tehetünk értük, segíthetünk nekik – egészítette ki Szente Béla, Gerla és a Dobozi út környékén élők képviselője.

– A földes utakkal rendelkező területek önkormányzati képviselőiként a téli időszak után, március 20-án egyeztettünk a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjével és a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetőjével. A megbeszélés eredményeképpen komoly áttörés történt a csabai földutak vonatkozásában, ugyanis március 21-étől elkezdődött az érintett utak, rendszerszerű, tervezett gréderezése, a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. felügyeletével – mondta el Opauszki Zoltán.

 

 

– Az első szakaszban 50 km dűlőút gréderezésére van lehetősége a városnak, amely Fényesen indult, és a Veszei-kertekben folytatódott, a Hosszú utcán és a Töltés utca első szakaszán, a Gyík utcáig. Mivel közel 100 kilométernyi út vár rendezésre, így a szakemberek a lakosságszám arányában hozzák meg a döntést az útjavításokról. A közgyűlés Fidesz frakciója mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a föld- és dűlőutakon, a teljes lakott szakaszt hol gréderezéssel, hol feltöltéssel, de a kívánt szintre tudjuk hozni – tette hozzá Szente Béla.

– Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a rendbetett utakra nem csak az ott élőknek, hanem az ott gazdálkodóknak is ügyelniük kell. Az érintett gazdákat arra kérjük, hogy amennyiben munkagépeikkel kárt tesznek az utakban, akkor azokat javítsák ki! Az utak és az útpadkák jogtalan beszántására az önkormányzat mezőőrei fokozottan figyelnek. A föld- és dűlőutak karbantartásának elindítását nagyon komoly eredménynek tartjuk. A tervszerű fenntartással végre egy olyan úton indulunk el, amely a tanyasi lakosság számára kiszámíthatóságot, biztonságot jelenthet, így az itt élők komfortérzete is javulhat. A tájékozódás elősegítése érdekében, közgyűlési előterjesztésemmel kezdeményeztem a dűlőutak elnevezését is – zárta a tájékoztatást Opauszki Zoltán.

 
Mi is az a gréderezés? 
 

A csapadékos őszi betakarítási szezonban az átázott földutakon közlekedő mezőgazdasági vagy szállítójárművek jelentősen rontják azok járhatóságát. Ilyenkor tavasszal az egyik első és legfontosabb művelet a dűlőút-hálózat feljavítása rekonstrukciója, karbantartásra. A földgyalu, más néven gréder egy olyan földmunkagép, amit leggyakrabban tereprendezés során használnak. A gréderezés az a munka, melynek során a földes utat egy arra alkalmas géppel legyalulják, hogy egyenletes, könnyen járható legyen, eltűnjenek a felszínéről a gödrök – tudtuk meg Opauszki Zoltántól.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL