Mint ahogy arról beszámoltunk: Békéscsaba is befutóhelyszín lesz a 2026-os Tour de Hongrie kerékpáros körversenyen. A viadal a csapatbemutatót követően Gyuláról indul, a mezőny először Kétegyháza, majd Békéscsaba felé veszi az irányt, ezt követően Doboz irányából térjen vissza a Nagy Rajt helyszínére. A mezőny két és fél kör után Békéscsabán ér célba. A 143 kilométeres, teljesen sík etapot a szél teheti kaotikussá, de vélhetően a sprinterek harcolhatnak majd az idei Tour de Hongrie első sárga trikójáért.
Gyula első alkalommal ad otthont egy Tour de Hongrie szakasz rajtjának vagy befutójának. A történelmi fürdőváros és üdülőközpont egyik legismertebb látnivalója, a Gyulai Vár biztosíthat festői hátteret nemcsak a rajtnak, de május 12-én a csapatbemutatónak is. Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László szülővárosában két gyorsasági részhajrát is rendeznek.

(Fotó: Vuelta Kft./Tour de Hongrie)
A verseny hivatalos oldalán is felidézik: Békéscsaba immár tizedik Tour de Hongrie-etapjának adhat otthont. A magyar kerékpársport egyik nagy történelmi bástyája 1935-ben csatlakozott be a verseny körforgásába, három rajt és hat befutó mellett a verseny eddigi utolsó csapatidőfutamát is itt rendezték. A városban legutóbb 2005-ben járt a mezőny, ekkor a német bajnok Gerald Ciolek győzött.
Sportdiplomáciai siker, hogy Békéscsaba befutóhelyszín lehet
Az útvonalat bemutató gálára az érintett városok vezetői is meghívást kaptak, Békéscsabát Szarvas Péter polgármester és Varga Tamás alpolgármester képviselte. A város első embere közösségi oldalán is örömmel jelentette be a hírt, hogy a település bekapcsolódik a versenybe, hangsúlyozta azt is, hogy május 13-án és már az azt megelőző napon is közlekedési korlátozásokra lehet számítani, erről folyamatosan tájékoztatják majd a lakosságot.
Varga Tamás alpolgármester a részletekről Aktuális című műsorunkban beszélt. Mint mondta: a bejelentést hosszú egyeztetések előzték meg, komoly logisztikával és szervezéssel jár ez a viadal, fel kellett mérni az előnyöket és a hátrányokat is, de a mérleg összességében pozitív, hiszen amellett, hogy a Tour de Hongrie egy látványos esemény, nagy élmény a kívülállóknak is, emellett a marketingértéke is meghatározó, hiszen a verseny napjáig is sokszor szóba kerül majd a város, május 13-án pedig a közvetítésekben bemutatkozhat a város; iskolák, szervezetek készülhetnek installációkkal, üzenhetnek az országnak és a világnak, hogy érdemes Békéscsabára jönni. Hozzátette: amellett, hogy büszkének kell lenni arra, hogy a város részese lehet ennek a versenynek, fontosnak tartják, hogy fel is készítsék a lakosságot erre, hiszen a verseny napján a közlekedés is átalakul, ugyanakkor az könnyebbség, hogy gyakorlatilag percre pontosan lehet tudni, hogy a kerékpárosok mikor érnek a városba.

(Fotó: Vuelta Kft./Tour de Hongrie)
A május 13-i napon háromszor is látjuk majd a mezőnyt, kétszer haladnak át a városon, harmadik alkalommal pedig már a cél helyszíne lesz Békéscsaba (először kb. 14.07-kor, másodszor kb. 15.19-kor, harmadszor pedig 16.30.kor). A versenyzők a Kígyósi úton érkeznek a városba, majd az Erzsébet-hídról leérve végig haladnak a Bartók Béla úton és a Bajza utcán, majd a Gyulai útról a Dobozi út felé kanyarodik a mezőny, a harmadik esetben pedig a Bajza utcán lesz a cél, ahol egy hosszú egyenes áll rendelkezésre a sprintbefutóhoz. Az alpolgármester kiemelte, hogy még hosszú előkészítő vár a szervezőkre és az önkormányzatra, valamint az együttműködő szervekre, hogy a versenyt a lehető legnagyobb biztonságban bonyolítsák le.
– Az, hogy befutóhelyszín lesz Békéscsaba, egy sportszakmai és egy sportdiplmáciai siker is egyben, hiszen a verseny a nemzetközi közvetítésekben, számos országban látható lesz. Itthon több százezren, a világon pedig több millióan követik majd az eseményeket. Békéscsaba pedig bekerül ebbe a vérkeringésbe. Már a keddi gálát követően az tapasztalható, hogy számos sajtóorgánumban helyet kapott Békéscsaba, Gyula és Szarvas neve is – emelte ki Varga Tamás.
A mezőny május 14-én is Békés vármegyében startol, hiszen új helyszínként utóbbi város is bekapcsolódik a körversenybe. A versenyzőkre öt nap alatt összesen 829 kilométer vár, a végső befutó Veszprémben lesz.
A 47. Tour de Hongrie programja
Május 12. (kedd): csapatbemutató, Gyula
Május 13. (szerda): Gyula-Békéscsaba, 143 km (szintemelkedés: 109 méter)
Május 14. (csütörtök): Szarvas-Paks, 202 km (338 m)
Május 15. (péntek): Kaposvár-Szekszárd, 152 km (1080 m)
Május 16. (szombat): Mohács-Pécs, 188 km (2080 m)
Május 17. (vasárnap): Balatonalmádi-Veszprém, 144 km (1870 m)