Békéscsaba anno: Az egykori Keresztény Daloskör jubileuma

2023. február 4. 14:31 | behir.hu

Csaba népe ősidők óta a dalaiban is kifejezte érzelmeit, és egykor elevenen jelen volt a mindennapokban a szlovák népdal is.

Ma Békéscsabán igen magas szintű a kóruskultúra, több énekkar is igazán művészi szintet képvisel. A kórusban éneklés nagy múltra tekint vissza, a régi Csabán már 1871-72-ben kezdtek daloskörök alakulni. Az egyik dalkör az 1922-es évben már 30 éves jubileumát ünnepelte, ezt idézzük fel történetünkben.

A békéscsabai Keresztény Daloskör a 30 éves jubileumát 1922. augusztus 19-én ünnepelte. Ez alkalomra az üdvözlésükre megjelent a gyulai Erkel Ferenc Daloskör, a békési daloskör, a Csaba-Erzsébethelyi Munkás Férfi Daloskör és a csabai MÁV Daloskör. A vendég dalegyleteket az állomáson fogadták, ahol megjelent Galli János díszkarnagy, aki a daloskörnek alapításától a szervező vezére volt.

Az állomásról festői menetben vonultak az evangélikus temlomba, magyar nyelvű hálaadásra. Ezután a daloskörök a városháza előtt gyülekeztek, ahol dr. Berthóty István polgármester magas szárnyalású, hazafias és daltársi beszéddel üdvözölte a dalárdákat, elsősorban a csabai ünnepeltet.

A szép koszorúsleányok sorából kiváltak a legszebbek és egy-egy jelige elmondása közben szalagot kötöttek a dalosok lobogóira, Timko Manyi csabai leányka például a gyulai dalkör félszázados lobogójára. Itt minden daloskör egy-egy rövid dalt adott elő, , végül pedig együttesen elénekelték a Himnuszt. Az összkar mintegy 200 dalosból állt – lélekemelő volt, mikor együttesen megszólalt.

Ezután a városháza dísztermébe vonultak a jubiláns közgyűlésre, ahol az Országos Dalárda Egyesület is képviseltette magát. A közgyűlést követően díszebéd volt a Fiumében, délután pedig a Széchényi ligetben dalünnepélyt tartottak.

A daloskörök közül csak a békéscsabai és a gyulai volt régebbinek mondható, a többi három újabb keletű, de mindnyájan szépen, “kedvesen, kellemesen, akordírozottan” énekeltek, a különbség inkább az előadás módjában volt. A békéscsabainak lírikus tónusa, a gyulaiak kiváló hanganyaga, az erzsébethelyiek precizitása, a békésieknél a lelkesedés, a MÁV dalárdánál a rövid idő alatti jó összetanultság váltott ki dicséretet. A nagyszabású ünnepség emlékét sokáig megőrizte a békéscsabai közönség.

Gécs Béla

További programok »

FEL