Békéscsaba 1920-ban: Horthy Miklós első látogatása Békéscsabán

2020. augusztus 29. 13:08 | Ugrai Gábor

1920. augusztus 29-én örömteli hírről számolt be a Körösvidék hasábjain dr. Berthóty István polgármester „A kormányzó Csabán” címmel.

A cikkből kiderült, hogy városunk vezetője tárgyalt Zilahi Kiss Jenő kormánybiztossal és „megbeszélték és megállapították a fogadás és ünnepély lefolyásának rendjét”. Részletesen kidolgozták az államfő csabai programjának minden pillanatát, egyben felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy „az ünnepélyen való tömeges részvételével is juttassa kifejezésre Őfőméltósága iránt érzett lelkes ragaszkodását.”.

„Békésmegye nagynapja” augusztus 30-a lett, ekkor érkezett meg a kormányzó a csabai vasútállomásra. A város zászlódíszbe öltözött és az „Andrássy-ut mentén már kora reggeltől a kíváncsiak végtelen serege tolongott”, a főtéren pedig iskolás gyerekek, a katonaság, az egyesületek képviselői, csabaiak és vidékiek várták Horthy Miklóst. A vasútállomáson 10 óra 30 perckor állt meg a kormányzó különvonata, majd a köszöntő beszédek elhangzása után elindult a díszfogatok és hintók menete az Andrássy úton a Szent István tér felé, ahol a „városháza előtt felállott katonaság feszes állásban, teljes felszereléssel várta a kormányzót, aki elsősorban a leányok üdvözletét fogadta”. A beszédek és a csapatszemle és a „máriás selyemzászló” átadása után a díszteremben folytatódott a program. Itt 16 küldöttség szónoka beszélt, majd a kormányzó „kezdte el szép és szenzációs beszédét”, melyben megköszönte az üdvözlő szavakat és ismertette az ország helyzetét. Vidékünkre is kitért a következő gondolattal: „Tudom, hogy itt Békésmegyében van még parázs a hamu alatt. Azok akik reménykednek, hogy valaha még egyszer a láng kifog csapni, azokat biztosithatom, hogy egészen hiába reménykednek, mert minden kísérletet vérbefojtunk”, illetve „Megvagyok győződve, hogy Békéscsaba közönsége odaadóan fog támogatni munkámban”.

Ezt követően a program a Vigadóban folytatódott, ahol „Békéscsaba városa 100 terítékű díszebédet adott a Kormányzó Ur Főméltósága tiszteletére”, mely alatt Purcsi Pepi cigányzenekara játszott. Az ebéd után a kormányzó kíséretével a pályaudvarra hajtatott, ahol „melegen elbúcsúzott a polgármestertől, azután felszállt vonatara, mely azonnal elindult.”.

Horthy Miklós legközelebb 1922. június 29-én, feleségével együtt látogatott el Békéscsabára „abból az alkalomból, hogy a békéscsabai háziezred gyönyörű fehér selyemzászlóját felszentelték és az ezrednek átadták.”.

 

További programok »

FEL