A konferencia szervezőinek képviseletében Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta: az egyesület több évtiezedes tevékenysége során mindig is igyekezte "szőttesbe" foglalni azoknak a békési alkotóknak a tevékenységét, akik a népművészeti hagyományokkal, helyi értékekkel és örökséggel aktívan foglalkoznak, és azt továbbadni képesek.
Ebben a hálózatosodási munkában, szervezésben segített az országos konferencia-sorozat békéscsabai és vármegyei kitekintésű állomása, ahol Both Miklós főigazgató, a budapesti Hagyományok Házának vezetője is előadást tartott. A Hagyományok Háza gondozásában megjelent Népművészeti Jelentés 2025 című kiadványban összefoglalt kutatások is alátámasztják, hogy a helyi népművészeti tevékenységek és a néphagyomány gyakorlása a helyi közösségek tekintetében identitáserősítő és közösségmegtartó erővel bírnak.

– Többek között ezen kiemelkedő értékek felmutatása és mind szélesebb körben való megismertetése céljából országos konferencia-sorozatot szervezünk vármegyei partnerszervezeteink közreműködésével, hogy a terület képviselői, szakértői és a népi hagyományokra nyitott közösségek vezetői élő párbeszédet folytathassanak aktuális kérdésekről és tanulhassanak egymás jó gyakorlataiból – fogalmazott a Hagyományok Házának főigazgatója.
Molnár Sándor, a Békés Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében kiemelte: Békésben nagy történelmi múltú hagyományokat, és sokrétű, több nemzetiség által gazdagított népművészeti örökséget tudhatunk magunkénak. Hozzátette: a konferencia megerősíti a népművészeket munkavégzésükban, fontos feladatukban, a hagyományőrzésben.