Békés megyeiek a WAKO kadet és Junior Kick-boksz EB-n

2017. szeptember 5. 16:46 | behir.hu

Macedónia fővárosában, Szkopjéban elkezdődött a WAKO kadet és Junior Kick-boksz Európa-bajnoksága.

Békés megyéből nagy létszámú versenyző gárda került be a válogatottba. Versenyzőink szerencsésen megérkeztek, és nem volt probléma a mérlegelésnél sem, hiszen a „gyerekek” hozták a versenysúlyukat. Impozáns helyszínen, a Boris Trajkovski Arénában tartották a megnyitó ünnepséget, majd nyolc küzdőtéren és két ringben elkezdődtek a selejtezők. A megnyitón a Magyarország táblát a Békéscsabai Lakótelepi SE junior korú élversenyzője, Opauszki Dávid vitte, ami óriási megtiszteltetésnek számít.

Hosszú keddi nap vár a versenyzőkre, és jó páran már kedden is küzdőtérre lépnek. Hiába, a rendezők biztosra mennek, hiszen a pénteki és szombati napra kell a legjobbaknak érkezni a döntőkre, s ezért minél hamarabb szeretnék a selejtezőket lebonyolítani. Lesz dolga a népes versenybíró seregnek, köztük a négy magyar bírónak, akik közül Gasparik Róbert és Koczka András képviseli Békés megyét. A keddi napon nem fognak unatkozni a point-fightingos edzők, Debreczeni Dezső, Haba József és Korcsog László, mert 12 versenyző száll csatasorba az első napon. Hogy ez meddig fog tartani, változtatnak-e a szervezők a programon, nem lehet tudni, lehet, hogy egyes súlycsoportokban már az érmes helyekért is elkezdődnek az összecsapások. Az ellenfeleket nézve igazán könnyű ellenfél nincs, mert zömében olyan nagy kick-boksz nemzetekből kerülnek ki, (olasz, ír, horvát, lengyel, bolgár, angol, török) ahol nagy hagyományokkal bír ez a sportág, vagyis szinte mindegyik mérkőzés két esélyesnek mondható. Természetesen ez egy Európa-bajnokságnál nem számít különleges dolognak.
Az Európa-bajnokságra 37 ország, 1563 nevezése érkezett be.

 

A keddi versenynap tervezett Békés megyei vonatkozású selejtező mérkőzései:

POINT-FIGHTING szabályrendszer

kadet 1 28 kg. Bánki Brendon – Amadeo Carducci (Olaszország)
kadet 1 37 kg. Viczián Dániel – Claudio Nativo (Olaszország)
kadet 1 +47 kg. Breznyik János – Gabriele Rinaldi (Olaszország)
kadet 1 37 kg. Pántya Réka – Amy Wade (Írország)
kadet 1 + 47 kg. Koszecz Boglárka – Nicola Basson (Írország)
kadet 2 57 kg. Laczó Tamás – Jurman Antonio (Horvátország)
kadet 2 63 kg. Magyar István – Lukasz Wojtovich (Lengyelország)
kadet 2 46 kg. Papp Nikola – Alexandra Georgieva (Bulgária)
junior 55 kg. Laurincz Boglárka – Sara Pesut (Horvátország)
junior 57 kg.Hegedűs Botond - Kameron Bains-Doyle (Nagy-Britannia)
junior 69 kg. Juhász Ábel – Karl McGrath (Írország)
junior 74 kg. Szász Kristóf – Valentino Zunac (Horvátország)
LIGHT-CONTACT szabályrendszer

kadet 2 46 kg. Szeleczki Lilla – Natalia Mackiewicz (Lengyelország)
kadet 2 65 kg. Kovács Barbara – Maria Collado Jimenez (Spanyolország)
junior 65 kg. Halász Enikő – Celik Diléara Buse (Törökország)

 

KICK-LIGHT szabályrendszer

kadet 2 46 kg. Szeleczki Lilla – Alicija Siebyla (Lengyelország)

További programok »

FEL