Békés megyében is elkezdődött az idősek vakcinázása

2021. február 5. 14:56 | Sipos Gábor

Elkezdődött a legidősebbek oltása Békés megyében. A háziorvosok csütörtöktől vasárnapig a harminc legnagyobb létszámú Békés megyei praxisban oltanak, illetve ugyanebben az időszakban valamennyi megyei háziorvos küld időseket a megyei oltópontokra.

A jellemzően 80 év feletti idősek oltásának előkészítése még szerdán kezdődött. Az összesen harminc, nagylétszámú praxisba kiszállították az oltóanyagokat. A Békés Gyógyászati Központ és Gyógyfürdőben praktizáló dr. Pálmai Tamás háziorvos is átvette a készítményeket a hét közepén. Ezt követően telefonon egyeztetett a regisztrált oltásra jelentkezőkkel.

– Sokat telefonáltunk, de az elmúlt egy évben hozzászoktunk, hogy telefonon beszélgetünk a páciensekkel, ez igazán nem okozott gondot. Volt, akinél a hívás frenetikus örömet okozott, de szinte kivétel nélkül mindenki azt mondta, hogy "na végre". Nagy örömmel érkeznek az oltás felvételére, legalább két páciens ma is korábban érkezett, annyira várja, hogy megkaphassa a vakcinát – mesélte mosolyogva dr. Pálmai Tamás

Békés megyében mintegy 1500, 80 év feletti és magas kockázati csoportba tartozó, krónikus betegségekben szenvedő jelentkezőnek adják be a Moderna cég gyártmányát vasárnapig.

Dr. Szúri Gézáné Varga Zsófia 92 évesen is frissen érkezett a megadott időpontra. Az idős, egyedül élő asszony a New Yorkban élő rokonaival beszélte meg az oltást. Mint mondja, nagyot nevettek, amikor kiderült, hogy ugyanazzal a típusú készítménnyel oltják be őt itthon, mint a rokonokat az Egyesült Államokban.

– Én sem a kínai, sem az orosz vakcinától nem félek. Úgy jött ki a lépés, hogy az amerikait kaptam meg, de nyugodtan beadattam volna bármelyiket – mondta kérdésünkre.

Móricz István a feleségével egyetértésben döntött a vakcina beadatásáról.

– Levélben igényeltük a vakcinát. Mindketten kitöltöttük és regisztráltunk a feleségemmel, de ő fiatalabb, nem múlt még el 70 éves. Majd ő is megkapja, maximum picit később – hangsúlyozta.

A háziorvosok által beadott Moderna vakcinák mellett az oltópontokon a Pfizer/Biontech gyártó ellenanyagának injekciózása is zajlik. Az előzetes tervek szerint vasárnapig közel 3000 idős ember kapja meg az oltását Békés megyében.

További programok »

Hírek videóval

A vetőmagágazat aktuális kérdéseiről tartottak konferenciát Szarvason

A vetőmagágazat aktuális kérdései kerültek a középpontba azon a konferencián, amelyet Szarvason, a Vajda Péter Művelődési Központban tartottak, szerdán. A rendezvényen az előadók a biodiverzitás növelésére, valamint a fenntartható biogazdálkodás jelentőségére hívták fel a figyelmet.
2024. március 27. 18:41
FEL