Békés megyében hat kezdeményezésre szavazhatnak a vásárlók

2019. június 19. 06:33 | behir

Elindult a szavazás a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában. A vásárlók június 17. és július 14. között tehetik le voksukat az első szakaszból továbbjutó, országosan 181, Békés megyében 6 közösségépítő kezdeményezés valamelyikére. A szervezetek, a szavazatok számának arányában 400, 200 vagy 100 ezer forint összegű támogatást nyerhetnek. Az áruházlánc a korábbi öt fordulóban összesen több mint 500 szervezetet, közel 150 millió forinttal támogatott programjuk megvalósításában.

A már hatodik alkalommal meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” programra országszerte 61 körzetből érkeztek a közösség szépítését, építését, a lakóközösség segítését és oktatást, felzárkózást segítő pályázatok – olvasható a hipermarket közleményében. A közel 400 beérkezett pályázat közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. A pályázaton körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap programja megvalósításához. A vásárlók a szavazatukat most is a vásárlásoknál kapott zsetonnal adhatják le június 17. és július 14. között, bármely Tesco áruházban. A döntés nem könnyű, hiszen a második szakaszba továbbjutott szervezetek izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal, Békés megyében többek között óvodai fűszerkert és közösségi konyha létrehozásával, környezetvédő aktivitásokkal és hagyományőrző, valamint közösségépítő kezdeményezésekkel pályáztak.

Az érdeklődők a zsetongyűjtő pontokon az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és kezdeményezéseikről is találnak információt, illetve a program weboldalán (www.tesco.hu/kozosseg) is követhető a szavazásban résztvevő szervezetek listája, valamint a szavazatok állása. Az áruházlánc a szavazás lezárása után, 2019. augusztus elején hirdet eredményt.

Az idén hatodik alkalommal meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” programra a nonprofit szervezetek, baráti közösségek mellett már alapítvánnyal nem rendelkező óvodák és iskolák, valamint nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek is jelentkezhettek.

További programok »

FEL