Békés megyében augusztusban sem volt vérhiány

2018. augusztus 30. 17:32 | Kovács Andrea

A statisztikák szerint minden év augusztusában csökken a véradások száma. A nyári szabadságolások, a pollenszezon és a tartós hőség miatt az évszak utolsó hónapjában ezúttal is kevesebben nyújtották karjukat. Emiatt az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közös közleményt adott ki, hogy mozgósítsa a véradókat.

 

 

Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója elmondta: az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen plusz véradásokat szerveztek a hiány pótlására, amely mintegy 300 fő többletet jelent a megyében a nyári hónapokban. Hozzátettem, hogy a megyében az országos átlagnál magasabb a részvételi arány a véradásokon.  Békésben a lakosság 6 százaléka rendszeresen nyújtja karját, míg az országos átlag 4-4,5 százalékra tehető.

Dr. Lázár Mária, a Szegedi Regionális Vérellátó Központ részlegvezető főorvosa kérdésünkre elmondta: a napi betegellátást az átmeneti készletcsökkenés nem veszélyeztette, csupán az előre tervezett beavatkozások csúszhattak egy-két nappal.  A főorvos kiemelte, hogy Békés megyében a nyári tervek augusztusban is teljesültek, csupán az egyenletes elosztással volt probléma, a Vöröskereszttel közösen folytatott mozgósításnak köszönhetően pedig a hónap végére sikerült pótolni a hiányzó vérkészletet.

További programok »

Itthon

FEL