Békés megye nagy falatot ad a kenyérből

2016. augusztus 16. 12:25 | Zsíros András

Háromszáz tonna búzából készül idén a Magyarok Kenyere – közel egytizede Békés megyében termett.

Megtöltötte egy lovaskocsi platóját az a búza, amit sarkadi gazdák ajánlottak fel a Magyarok Kenyeréhez. A program hat évvel ezelőtt, dr. Korinek László pécsi jogászprofesszor kezdeményezésére indult. Idén több mint 300 tonnát gyűjtöttek össze az egész Kárpát-medencéből. Ebből több mint 21 tonna Békés megyéből származik.

A két ló, Szultán és Mónika ritkán indulnak nagy útra, gazdájuk inkább csak helyben kocsikáztatja velük a turistákat. Most azonban különleges feladatot kaptak az állatok: a Magyarok Kenyeréhez felajánlott búzát hozták el a Sarkadról. Szabó Sándor fogathajtó egy pillanatig sem habozott, hogy elvállalja-e a feladatot. Sőt, többen is kapcsolódtak a kezdeményezéshez.

– A mai világban annak kötelező adományozni, aki tudja, segítse a rászorulókat – mondta el Csizmadia Miklós őstermelő, hogy ő miért ajánlott fel búzát.

A Magyarok Kenyere programot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulása óta támogatja.

– Nekünk itt, a Kárpát-medencében az agráriumból megélni szerető gazdáknak a határok csak jelképesek. És ez a közösen megsütött kenyér szimbolikája a mi összefogásunk, szolidaritásunkat reprezentálja és igazolja vissza – mondta Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke.

A gabona összegyűjtése után augusztus 20-án, a Központi Kenyérünnepen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Korinek László professzor, a mozgalom elindítója jelenlétében megáldják a megőrölt búzából készült Magyarok Kenyerét.

 

FEL