Békés megye: 24 órán belül harminchat segélyhívás

2018. március 18. 16:09 | Szendi Rita

A viharos időjárás tegnap délután elérte Békés megyét is, mellyel kapcsolatban az elmúlt huszonnégy órában harminchat segélyhívás érkezett a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási főügyeletére – mondta el a tűzoltó alezredes, Majoros Zsolt.

A tájékoztatásból kiderült: a káreseményekhez riasztott tűzoltó egységek jellemzően villanyvezetékre dőlt, vagy lakóházat veszélyeztető fák eltávolítását végezték, valamint árokba csúszott gépjárművekkel kapcsolatos műszaki mentési feladatokat láttak el.

– Kilenc településen szünetelt az áramszolgáltatás, melyek közül hat település mintegy hatezer fogyasztási helyén a szolgáltatás helyreállításán továbbra is dolgoznak a szakemberek – fogalmazott Majoros Zsolt.

Az ilyen esetekben a katasztrófavédelem szakemberei szükség szerint a vezetékekre dőlt fák eltávolítását végzik, illetve egyeztettek az érintett települések vezetőivel az esetlegesen végrehajtásra kerülő lakosságvédelmi intézkedésről.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL