A vádirati tényállás szerint a vádlott és 1. számú sértett régóta ismerték egymást, a vádlott időnként anyagi segítséget is nyújtott a tőle pénzt kérő 1. számú sértettnek, akit emiatt a vádlott irigy, élősködő embernek tartott és haragudott rá.
Az 1. számú sértett 2023. szeptember 4-én reggel ellátogatott a vádlotthoz, ahol röviddel az érkezését követően anyagi természetű nézeteltérés alakult ki köztük, melynek során a vádlott feldühödött és az általa éppen élezett fejszével nagy erővel lesújtott az 1. számú sértett fejére. 1. számú sértett próbált védekezni, azonban a vádlott folyamatosan ütlegelte addig, amíg nem észlelte, hogy eszméletlen állapotba került és nem mozdul. 1. számú sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott.
A vádlott 2023. szeptember 3-án este megjelent 2. számú sértett ingatlanánál, ahonnan több ingóságot is eltulajdonított, többek között kolbászt, kapát, kaszát, lombseprűt és vasvillát, illetve lefeszítette a lakóház falára szerelt fogyasztásmérő és nyomásszabályozó berendezések plombáit, és azokat is magával vitte.
A Gyulai Törvényszék előtt a vádlottal szemben B.194/2024. szám alatt emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság 2025. január 21. napján előkészítő ülést tartott, amelyen a vádlott beismerte bűnösségét, azonban a vallomásában foglaltak eltértek a vádirati tényállásban foglaltaktól, ezért beismerő vallomásának elfogadását a bíróság a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 504. § (2) bekezdés c) pontjában rögzített feltétel hiánya miatt megtagadta.
A bíróság ezt követően az ügyben hivatalból fog tárgyalást kitűzni, amelyen a bizonyítási eljárást folytatja.
Forrás: Gyulai Törvényszék