Történetesen életem első 14 évét a Szabadság tér és Derkovits sor közti „telepen” töltöttem. Nekünk a salakos pálya (ma beton) volt a grund. S ahogy minket jó néhányszor a Penzáról (lakótelep) zavartak el az ottani srácok, mi úgy innen az idegeneket. Ráadásul akkoriban még egy-két pofon elcsattanása után nem hívott senki rendőrt.
Például a krimókban, ha egy-két fej emberkedett, odalépett hozzájuk egy nagy, kerek alumíniumtálcával a jó mázsás csapos, és úgy fejbe vágta őket, hogy csak úgy csörömpöltek. Ma pedig 50 kilós lányok állnak a pult mögött, és ha megreped egy pohár, már egyből hívják a kékruhásokat.
Visszalépve, számos évtizedes barátság kezdetét láttam a pálya(vissza)foglalós jeleneteknél. Például az akkor még kívülálló, Tuli Gyuri (9-es suli, 7. osztály) egy délután az osztálytársával érintőzött a salakon, majd odalépett hozzá a bennszülött Kincses Zénó (2-es suli, 8. osztály), hogy „aztán innen tűzés!”, és se perc alatt összegabalyodtak. Az a meccs szó szerint vérre ment: Zénónak eleredt az orra vére, és gong. Majd hamarosan Tuli beverekedte magát a bandába. Mi több, egy jó évtizeddel később mindketten placcmesterek lettek a város egy-egy szórakozóhelyén.
S ha az a pálya mesélni tudna… Még a fentebb említett csatározás előtt szinte állandóan lejárt a Derkovits sori házukból a nyolcvanas évek közepén az Előrében játszó, de sajnos nagyon fiatalon elhunyt Újvári Zoli, aki nem egyszer magával hozta Szarvas Szancsó Jani barátját, aki pedig a következő évtized Előréjének lett az alapembere.
(A patinás névsort ITT! lehet megtekinteni.)
A minap, úgy déltájt egy anyuka és a kisfia passzolgatott a pályán, gondolom egy környezet és egy matek házi között (később megtudom: Krisztina és Márkó volt a játékoskeret). S ahogy beléptem a grundra, csak annyit kérdeztem:
– Beállhatok?
– Ááá… csak bénázunk – kaptam a választ Krisztától, ami se igen, se nem volt, azaz a harmadik opció.
Mondjuk, ha meggyőzőbb vagyok, és nincs rajtam bakancs…
