– Mire számíthatnak a Kiberjuliálisra látogatók a Várfürdőben?
– Az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Kibermajális címmel még májusban tartott egy rendezvény, amely után nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett a lakosság részéről. Az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzése egyébként is kiemelt feladat a rendőrség számára. Ezért is jelentkezünk a Gyulai Várfürdőben most a Kiberjuliálissal. A rendezvény a lakossággal való közvetlenebb kapcsolat kialakítását, közvetlenebb tájékoztatást teszi lehetővé. A rendőrség nemcsak ilyen formában, hanem más csatornákat kihasználva is felhívja az emberek figyelmét az online tér veszélyeire. Havi rendszerességgel küldünk emailben tájékoztató leveleket a megyében működő különböző intézmények, szervezetek részére. A nyári táborok lehetőséget teremtenek arra, hogy a fiatalok figyelmét is felhívjuk az online tér veszélyeire. Továbbá a Házhoz megyünk – szintén országos program – keretében megvalósuló kitelepülések, valamint lakossági fórumok alkalmával, családi napokon, gyermeknapokon is felhívjuk a figyelmet a veszélyekre és a megelőzés lehetőségeire.
– Mettől meddig tart a rendezvény?
– Július 31-én, csütörtökön 9-től 13 óráig leszünk a Várfürdőben. A rendőrkapitányság gazdaságvédelmi és bűnmegelőzési osztályának munkatársai tájékoztató anyagokkal, tesztekkel, de személyes tanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére állnak. Az online tér kihívásaival szemben csak széles körű társadalmi összefogással tudunk fellépni és eredményeket elérni, így csatlakozik hozzánk az Igazságügyi Minisztérium Békéscsabai Áldozatsegítő Központjának a munkatársa.
– Nyáron sokan fotókat osztanak meg a nyaralásról, ez milyen veszélyeket rejthet magában?
– Régebben sokan az üzenetrögzítőre mondták rá, hogy például két hétig nem lesznek otthon, mert nyaralnak. Ma a közösségi oldalakon tesznek ki erre vonatkozó posztokat, fotókat az emberek. Jó dolog posztolni, szép képeket megosztani, de ha valaki például azt olvassa, hogy most két hétig a család itt és itt van, tudhatja, hogy senki sem tartózkodik az ingatlanban és ezt már ki tudja használni. Legyünk körültekintőek e tekintetben is. Ha emellett odafigyelünk néhány apró szabály betartására is, akkor a jogsértések elszenvedésének egy részét el tudjuk kerülni. Ugyancsak nagyon fontos körültekintőnek lenni az internetes vásárlásoknál, fizetéseknél.
– Vegyük sorra a csalásokkal érintett korosztályokat. Kezdjük az idősebb korosztállyal.
– Az idősebb korosztályt alapvetően az érzelmeket kihasználó csalások fenyegetik. Legyünk gyanakvóak például akkor, ha rövid ideje ismerkedtünk meg a közösségi oldalon valakivel, és az illető ennyi idő után szerelmet vall nekünk, majd jön azzal, hogy nagyon távolról hazautazna hozzánk, de ehhez küldjünk neki pénzt. Nem ismerjük az illetőt, lehet, hogy nem is az, akinek kiadja magát, semmiképpen ne utaljunk neki pénzt. A másik, érzelmeket kihasználó csalás, amikor valaki azzal jön, hogy kint maradt külföldön, valamilyen okból nem tud hazajönni, ezért kér pénzt azzal, hogy majd itthon kifizeti – idegeneknek ne utaljunk pénzt, mert ezt később nagyon nehéz behajtani.
Az unokázós csalás az alapvetően egy telefonos csalási módszer, amikor azzal hívják fel az idős embert, hogy az unokáját baleset érte, kórházba került, és ahhoz, hogy tökéletes ellátást kapjon, pénzre van szüksége – ne higgyünk ennek. Beszéljünk más családtagokkal, az unokával. Tehát ne utaljunk, ne adjunk pénzt ismeretlen embernek, bizonyosodjunk meg arról, hogy nem csalásról van-e szó.
– Mi fenyegetheti az aktív, felnőtt korú embereket?
– Ebben a korosztályban – persze az időseknél is – gyakran előfordulhat internetes vásárlás. Lehetőleg mindig nagyobb, Magyarországon működő web-áruházakból célszerű vásárolni. A különböző árucikkeket hirdető oldalakról, magánszemélyektől történő vásárlásnál mindig mérlegeljünk és legyünk nagyon körültekintőek. Ha lehet, válasszuk a fizetést illetően az utánvét vagy a személyes átvétel lehetőségét, ami biztosabb dolog. Ha olyan felkérés érkezik emailben vagy sms-re, hogy erre és erre a linkre kattintva fizessünk be valamilyen számlát vagy tartozást, soha ne nyissuk meg ezeket a linkeket. Ha egy szolgáltatóval van kapcsolatunk, és esetleg annak a nevére hivatkozva írnak, nézzük meg a szolgáltató oldalán, hogy érkezett-e bármi, van-e fizetési kötelezettségünk. Szinte minden banknál a fő számla mellett létre lehet hozni virtuális kártyát, erre csak annyi pénzt tegyünk, ami egy-egy online fizetéshez szükséges, így a másik fél nem látja a főszámlánk adatai.
Szintén jellemző elkövetési mód, amikor valaki azzal hív fel bennünket, hogy a számlánkat támadás érte és utaljuk át egy biztonságos számlára a pénzünket. Ezt semmiképpen ne tegyük meg, hisz valódi banki ügyintéző ilyennel nem fog keresni bennünket. Szintén nagyon fontos, hogy ne adjuk meg a bankkártyánk adatait, a biztonsági kódunkat senkinek. Ha pedig olyan pénzmozgást érzékelünk a számlánkon, amit nem mi kezdeményeztünk, akkor a kártyánkat gyorsan tiltassuk le, szerezzük be a szükséges papírokat a banktól és tegyünk bejelentést a rendőrségen.
– A gyerekek és a fiatalok is gyakran ki vannak téve online csalásoknak, illetve rosszindulatú közeledéseknek.
– A fiatalok is vásárolnak az interneten, de ők már ebben a világban nőttek fel, talán e tekintetben tájékozottabbak, mint az idősebb korosztály. A fiataloknál inkább a felelőtlen internethasználat jön szóba. Vannak, akik lengébb öltözetű képeket töltenek fel magukról, aztán megbánják, de addigra már sokan megosztják. Alapszabály, hogy ami egyszer felkerül az internetre, az ott is marad! A gyerekek is legyen körültekintőek, ne osszák meg, hogy például külföldön nyaralnak, mert vannak, akik kifejezetten ezt figyelik.