Kedden délelőtt a gimnázium Mladonyiczki-termében gyűltek össze a mozgkóképkultúra és médiaismeretet tanórán vagy fakultációkon tanuló diákok, akik az immár negyedik éve meghirdetett Barát Tünde-díj elsődleges célközönsége. A fiataloknak először Dián Tamás, a néhai tanárnő párja beszélt a verseny hátteréről, szellemiségéről.
– Elhivatottság, szenvedély, alázat, a diákokkal való feltétel nélküli szövetség: ezek mind jellemezték Tündit, aki folyamatosan arról beszélt, mennyire tehetséges fiatalok járnak ebbe az iskolába. Ezt az a tízfős grémium is tanúsítja, amely a versenyre készített pályamunkákat értékeli. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy míg nekem ez ünnepi alkalom, Tündének ez egy szimpla munkanap volt – fogalmazott a médiaszakember.

A verseny idei témájáról Szegfű Katalin, a gimnázium médiatanára rántotta le a leplet.
– A megmérettetés célja egyrészt az, hogy tanárnő emlékét megőrízzük az iskolában, másrészt a tehetséggondozásról szól, amelynek idén is fótók, írások és természetesen mozgóképes alkotások adhatnak keretet, ezúttal a barátság témakörében. Amikor ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy ezeken a területeken alkossanak, akkor egyúttal felemeljük őket, hogy megmutassák azokat az értékeket, amelyek egyébként ott vannak bennük – fogalmazott a szaktanár.

– Barát Tünde mind a diákok, mind a tanártársak körében megbecsült pedagógus volt – erről már a gimnázium főigazgató-helyettese beszélt. – A történelem és a médiaoktatás tekintetében is az elhivatottság jellemezte őt. Utóbbi esetében még nyilvánvalóbb volt, mennyire szívén viselte a tehetséggondozást: a fakultációk alkalmával nagyon sok filmet készíthettek el a diákok, akik így saját munkáikon keresztül tanulhatták meg a filmezés alapjait. Ezt aztán országos tanulmányi versenyek alkalmával meg is mutathatták, számos esetben a legjobb tíz között végezve – fogalmazott Dr. Farkasné Csató Katalin.
A versenyen kizárólag az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium diákjai vehetnek részt, akik a barátság témakörében két kategóriában, a média vagy a mozgókép területén alkothatnak. Előbbi esetében tetszőleges műfajú, legfeljebb 10 ezer karakterű írásművel, vagy egy 5-10 képből álló fotósorozattal, utóbbinál pedig egy maximum 10 perces rövidfilmmel nevezhetnek, műfaji megkötés nélkül.
A szervezők a pályamunkákat 2025. október 6. és 2026. április 6. között várják a megadott e-mail címre. A két kategória győztesei a Barát Tünde-díj mellett egyenként 100 ezer forintot is elnyernek.
