Balra kanyarodás miatt történt baleset, kétszer is

2019. március 21. 18:05 | behir.hu

Két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset ügyének vizsgálatát fejezte be a rendőrség Békés megyében. A balesetekben hárman sérültek meg, két járművezető súlyosan, egy utas pedig könnyeben.

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018 június 18-án 16 óra 30 perc körül, Tótkomlós és Kaszaper között. Egy balra kanyarodó mezőgazdasági vontató és az azt előző személygépkocsi ütközött össze. A nyomozás adatai szerint a baleset okozásával a vontató vezetője gyanúsítható, mert a kanyarodás megkezdése előtt nem győződött meg arról, hogy a járművének előzését megkezdték-e. Az ütközésben az autó vezetője súlyosan, míg utasa könnyebben megsérült.

Szintén súlyosan megsérült az a segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi, akinek egy balra kanyarodó személyautó vezetője nem adott elsőbbséget 2018 november 9-én 18 óra 15 perc körül a 47-es számú főúton, Békéscsaba külterületén. Az autó a régi Csorvási útról kanyarodott fel a főútra, ahol a motoros Telekgerendás felől Békéscsaba irányába haladt. A motoroson volt láthatósági mellény és a motor világítása is működött, ennek ellenére a személygépkocsi vezetője nem vette őt észre.

Az előbbi ügyben a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság, az utóbbi esetben a Békéscsabai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és mindkét ügy iratait 2019. március 19-én átadták az ügyészségnek.

 

 

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL