Balogh Martin: Nem a hegy magassága, hanem az oda vezető út vonz

2023. november 15. 08:23 | Vincze Attila

A dobozi származású Balogh Martin nemrég ért haza Nepálból, ahol egy közel 7 ezer méteres csúcs megmászását tűzte ki célul. A fiatal hegymászó interjút adott a 7.Tv Aktuális című műsorában, melyből felidézzük a beszélgetés legérdekesebb részleteit.

A műsorvezető D. Nagy Bence rögtön egy érdekes felvezetővel kezdte, hiszen arra utalt, hogy az Alföldről mostanában több ismert hegymászó is reflektorfénybe került, elég csak a nemrég tragikusan elhunyt Suhajda Szilárd nevét említeni a témában. Balogh Martin elmondta, hogy először ipari alpinistaként kezdett dolgozni, később Svájcba került, amely igazi paradicsom a hegymászás szempontjából, onnan pedig már nem volt számára megállás. Mint fogalmazott, ott ismerkedett meg azzal a Lengyel Ferenccel, akivel a mostani expedíción is együtt voltak. Kiemelte, hogy tőle rengeteget tanult, de a svájci hegymászók is sokat segítettek neki abban, hogy eljusson arra a szintre, amin most tud teljesíteni.

Az alpinista megjegyezte, hogy alapvetően nem a legmagasabb csúcsokra vadászik, hanem azt keresi, hogy minél technikásabb legyen az odavezető út. Hozzátette: ahol legutóbb jártak, Ama Dablamban, amely „csak” 6812 méter magas, az ottani serpák elmondása szerint technikailag nehezebb, mint az Everest. Azt is kiemelte, hogy ott még nincs akkora tömeg, mint a világ legismertebb mászóhelyén.

 

Balogh Martin, hegymászó a 7.Tv Aktuális című műsorában - Fotó: Balog Zsolt/behir.hu

 

Balogh Martin arról is mesélt, hogy a legutóbbi, Kalifa expedícióra való felkészülés 7-8 hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Lengyel Ferenc megkérdezte tőle telefonon, hogy lenne-e kedve vele tartani. A dobozi hegymászó eleinte tartózkodott, de végül sikerült meggyőzni őt. Elmondása szerint rögtön ezután elkezdett diétázni, reggelenként edzeni, hétvégéken pedig olyan túrákra járt, amelyek passzoltak az expedícióhoz.

A megfelelő felkészülés ellenére azonban nem sikerült feljutnia a csúcsra: kb. 100 méterrel a cél előtt fel kellett adnia a csúcstámadást, és vissza kellett fordulnia. Hangsúlyozta, hogy hiába küzdötte fel magát betegen 6000 méter fölé, onnantól már úgy érezte, hogy elfogyott a levegője, fájt a mellkasa és a torka is. A hegymászó nehezen élte meg ezt a döntést, ennek ellenére büszke magára, hiszen nemcsak a heggyel, hanem a betegséggel is meg kellett küzdenie.

 

Galéria

 

Jóllehet, a végső célját nem érte el a dobozi hegymászó, sok pozitív visszajelzést kapott, ami extra motivációt jelent számára a következő megmérettetésekhez. A teljes beszélgetést itt tekintheti meg: 

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL