Balog Gábor: Amelyik cég nincs az interneten, pár év múlva láthatatlan lesz

2017. december 19. 18:14 | Mikóczy Erika

Digitális Turisztikai Workshop címmel egy kurzust tartottak magyarországi kis- és középvállalkozások számára Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban a digitalizáció nyújtotta lehetőségekről. A 7.Tv Aktuális című műsorában Balog Gábor,  a Google Magyarország regionális oktatásszervezőjével beszélgetett erről Szabó Rita műsorvezető.

 

– Hogyan és mikor jött ennek a workshopnak az ötlete, mi indokolta ezt?

 

Ezt a Google már régen elindította, de Magyarországon 2017. április 20-án volt Google Digital Workshopnak a kezdete. Az oktatási platform azt a célt szolgálja, hogy megismertessük az emberekkel azokat a digitális eszközöket, amelyek segíthetnek az interneten való tájékozódásban, sőt a használatában is. Magyarországon ez a program olyan fókusszal indult, hogy a kkv-knak nyújtsunk segítséget, azzal a céllal, hogy bevételt tudjanak generálni az internet által.

 

– Kinek ajánlják ezt a kurzust? Eddig volt-e már ehhez hasonló más településen?

 

Országosan már elég sok településen bemutattuk ezt a programot, ami elsősorban kkv-nak, a mikro- és középvállalkozásoknak szól, akik most próbálják a digitalizáció útjára terelni a vállalkozásaikat. Az országban már 35 helyen meg is tartottuk ezt a roadshow-t. Már 9000 kkv-nál tartunk, akikhez eljutott ez a fajta tudás, és az ismeret, hogy létezik egy Digital Workshop nevű oktatási platform.

 

– Hogyan kell elképzelni egy ilyen workshopot? Miről van ott szó? Milyen témákat érintenek?

 

Ilyenkor kiegészülünk mindig egy szakmai szervezettel, akit éppen a magunk oldalára tudunk állítani. Most a Magyar Turizmus Ügynökség volt, aki segített nekünk, és egy olyan szakmai anyagot hozott hozzá, amivel a vállalkozók jobban megismerhetik ezt a fajta szemléletmódot. Ilyenkor van egy szakmai előadás, avval felvezetjük a digitalizációt, illetve a digitális transzformációt. Nagyon fontos mérföldköveket szoktunk megemlíteni, kitárgyalni, megbeszélni a workshop alkalmával. Beszélünk honlapról, a Google My Business-ről, közösségi médiáról, hirdetésről, és a legfontosabbról, a mérésről is.

 

– A vállalkozóknak hogyan és miként tud segítségére lenni ez a digitális világ? Milyen rejtelmei vannak?

 

Nagyon fontos, hogy aki elkezdi, lássa meg: a digitalizációban van a jövő, segítek ebben. Tehát aki nincs az interneten, gyakorlatilag láthatatlan lesz egy pár év múlva. Olyan mérföldköveket mutatunk be, amelyek lépésről lépésre tudják segíteni a vállalkozókat, hogy minél magabiztosabbak legyenek, minél sikeresebbek legyenek az interneten, és az online piacon.

 

 

– Melyek ezek a mérföldkövek, amelyeket ismerniük kell a vállalkozóknak?

 

Az első ilyen, amit szoktunk javasolni, ez egy megfelelő honlapnak az elkészítése, és ilyenkor a workshopban három témát tárgyalunk meg. Hogy műszakilag rendben legyen a weboldal, tehát reszponzív legyen. Mobiltelefonon ugyanúgy megjelenjen, mint egy asztali számítógépen. A tartalomról szoktunk beszélni, illetve a honlap mérését is megtárgyaljuk. Ezeket mindig körül tudjuk ölelni olyan kommunikációs csatornákkal, eszközökkel, ameylek segítik azt, hogy erre a honlapja tereljük a forgalmat, és ott tudjuk azokat a célokat elérni, amelyeket üzletileg kitűztünk magunk elé.

 

– Mi a tapasztalat, mennyire nyitnak efelé az emberek? Mennyire próbálnak átállni?

 

Még mindig egy kis lila köd veszi körül a digitalizációt, én úgy veszem észre. Nagy segítség a Digital Workshop program, ahol egy kis ismeretet kaphatnak, akár egy kis lendületet kaphatnak, hiszen néha az is el tud fogyni. Mindenképpen egy olyan fajta magabiztosságot tudnak szerezni egy ilyen előadáson, amivel bátran neki tudnak állni egy nagyon egyszerű első lépésnek a digitalizáció terén.

 

– Ön is említette, hogy azért még van némi lila köd. Rejt-e valamilyen veszélyt a digitális marketing világa, lehet-e az, hogy esetleg ettől félnek?

 

Nem, én azt gondolom, hogy inkább az ismeret hiánya miatt félnek. Hiszen ez egy olyan mélységű aranybánya, ami nagyon nagy mélységekig tud eljutni. Ez idő, energia, tudás, és nem feltétlenül készen kapott ismeretekkel lehet eljutni a végére. Az interneten egyetlenegy igazság van, ez a tesztmérés javítás. Ezen mindenkinek át kell menni, és innentől kezdve igazából mindenkinek az útja másfelé fog menni.

 

– Mi a tapasztalat? Nehezen tanulják meg ezeket a fortélyokat?

 

Én azt gondolom, hogy mindenkinek meg kell tapasztalnia. A tanulási folyamat itt egy kicsit másképp definiálható, mint idáig bármikor. Egyrészt az idősebbeknek, akik nem ebbe születtek bele egy paradigmaváltást kell megélniük. A fiataloknak pedig azt a mélységet, azt a tapasztalatot kell elsajátítaniuk, hogy az, amit ők használnak, mennyire valós, mennyire esélyes, mennyire szofisztikálható az ő szintjükön, hogy még nagyobb eredményeket érjenek el vele.

 

– Említette, hogy már 35 helyen jártak a kurzussal. Milyen a jelentkezők aránya? Mennyire érdeklődnek iránta?

 

Ahhoz, hogy elérjük ezt a nagyságrendileg 9000 kkv-t, meg kellett mozgatnunk több tízezer kkv-t. Még mindig azt veszem észre, hogy nagyon sokan nem jönnek el, hiába regisztrálnak. Valószínűleg az is közrejátszik, hogy ez egy ingyenes esemény, ilyenkor igazából kötelezettséggel nem jár az, hogyha valaki regisztrál, és nem jön el. Biztos, hogy vannak olyan esetek, amikor valakinek valami olyan halaszthatatlan dolga jön közbe, ami miatt nem tud eljönni, de én azt látom, hogy a jelentkezőknek majdnem a fele nem jelenik meg, és csak a fele veszi a fáradságot, az időt, és az energiát, hogy meghallgassa ezeket az előadásokat.

 

– A 21. században már jelentősen a digitalizáció felé haladunk. Miért fontos az, hogy átálljanak erre a rendszerre akár a vállalkozók, vagy akár a hétköznapi emberek?

 

A hétköznapi emberek már régen átálltak. A statisztikák azt bizonyítják, hogy a mobilt használjuk, mint vezető internetes eszközt. A mindennapokba a mobiltelefon az, ami irányít minket, és nem mi őt. A kereséseknek a nagy többsége is innen jön már. Aki ezzel nem mer szembesülni, az le fog maradni, és a konkurencia meg fogja előzni, még ha nem is feltétlenül helyben van. Ha például a szomszéd vállalkozás ugyanúgy nem lép az internetre, de mondjuk, három várossal arrébb valaki úgy gondolja, hogy ez egy fontos lépés, akkor elképzelhető, hogy ahhoz pártolnak át, mert interneten meg lehet oldani a dolgokat.

 

– Ön is úgy fogalmazott, hogy ez egy aranybánya, amiben rengeteg lehetőség rejlik. Melyek ezek a lehetőségek, amelyeket az internetes marketing világa kínál?

 

Ezt nagyon hosszú lenne felsorolni, de a Google Digital Workshopban lépésről lépésre be is mutatjuk, hogy mik azok a fontos eszközök, amikkel kibányászhatjuk azt az aranyat, ami minket megillet. A 21. aranya az maga az adat. Amikor ezeket az adatokat fel tudjuk dolgozni, rendszerezni tudjuk, újra fel tudjuk használni, akkor mindenképpen olyan profithoz juthatunk, amit nem is gondolunk. Hiszen a környezetünkben, a mikrokörnyezetünkben ez nem létezik, csak az internet adta lehetőségekkel.

 

– A kurzus kapcsán eddig érkeztek-e visszajelzések? Volt-e aki konkrétan a kurzus miatt vágott bele ebbe az egészbe, és azzal lépett előre?

 

Nemcsak a kurzusokról jönnek ilyen visszajelzések, hanem az eszközökről is, amelyeket a Google tud prezentálni, illetve segítségül nyújtani. Vannak a Digital Workshop oldalán olyan sikersztorik, amelyeket meg lehet nézni. Videóval, számokkal meg tudjuk mutatni ezeket a sikersztorikat.

 

– Akkor valóban ott a bizonyíték, hogy van értelme a workshopnak és a roadshownak. Tervezik-e ennek a folytatását?

 

A Google Digital Workshop ebben a formában, ebben az évben jelenik meg ezzel a workshoppal. Maga a platform az megmarad, az jövőbeli segítséget nyújthat mindenkinek. Hogy ugyanilyen előadásokat szervezünk-e jövőre is, ebben nem vagyok biztos. Mindig tudunk fejlődni, hiszen most egy alapot mutatunk meg. Olyan alapszintű ismereteket oktatunk, mutatunk meg, ami igazából az első lépés. Szeretnénk fejleszteni, és majd meglátjuk, hogy milyen formában fogjuk tudni a többiek kezébe adni.

 

További programok »

FEL