Bállal búcsúztatták a telet a Lencsési Közösségi Házban

2016. február 7. 08:52 | Mikóczy Erika

Jelmezek, műsor, tombola, tánc és egy igazán jó társaság - a Lencsési Közösségi Házban szombaton este minden adott volt ahhoz, hogy a ház közösségei egy kitűnő hangulatú bálon búcsúztassák a telet.

Jövő héten befejeződik a farsangi időszak, szerdán már kezdődik a nagyböjt, de a mostani hétvégén még sokan mulatságokkal, bálokkal töltötték az időt. Szombaton este igen jó hangulatú bálon vehettek részt a Lencsési Közösségi Házban is az ott működő közösségekbe járók és hozzátartozóik.

Mint azt Takács Péter, az intézmény vezetője megjegyezte: hagyomány, hogy a nagyobb ünnepkörökhöz, jeles napokhoz kapcsolódóan, mint például a magyar kultúra napja, a  húsvét vagy az advent, programsorozatot szerveznek. Ebbe a sorba illeszkedik a farsang is, február elseje és nyolcadika között több rendezvényük is ehhez kötődött illetve kötődik. Volt bormustra, családi játszóház (a báli dekorációt is itt készítették), február 8-án, hétfőn 14.30 órádól dr. Ambrus Zoltán, a Csabai Kolbászklub Egyesület elnöke tart majd előadást a csabai, farsangi disznótorokról, szombaton este pedig együtt bálozhattak, együtt búcsúztathatták a telet a ház közösségei.

A bálon, a Balassi Táncegyüttes szólistáinak nyitótánca után a Lencsési Nyugdíjas Klub és a Természetjáró kör amatőr színjátszóinak műsora csalt mosolyt az arcokra, a talpalávalót pedig Sebestyén Tibor szolgáltatta.

Ez az este egy újabb alkalom volt arra, hogy együtt legyenek, még jobban összekovácsolódjanak, és persze jókat beszélgessenek azok az emberek, akik egyébként külön-külön csoportokban töltik meg a közösségi házat.

FEL