Balla Ferenc legelső kiállítása nyílt meg a Csabagyöngyében - galériával

2023. július 14. 19:03 | Csiffáry Zsuzsanna

Megnyílt Balla Ferenc első kiállítása a Csabagyöngye Kulturális Központ földszinti kiállító terében pénteken koraeste. A tárlat az Első színek címet kapta.

Balla Ferenc életének első kiállításmegnyitóján a behir.hu-nak arról vallott, hogy a festészetet nem tanulta, hanem autodidakta módon sajátította el, illetve képzi magát folyamatosan. 

 

 

A kiállításon Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Borbola István nyitotta meg a kiállítást, aki kitért Balla Ferenc festészeti tematikájára. Mint mondta, az alkotó munkáiban a viktoriánus korszak, illetve az olasz életmód köszön vissza. 

 

 

– Négy éves korom óta szeretek rajzolni, majd a gimnáziumi éveimben ismerkedtem meg mélyebben a festészettel. Illetve főiskolásként az olajfestészet került hozzám közelebb. Azóta is festek kisebb-nagyobb megszakításokkal. Természetesen nagyon sok technikát kipróbáltam azóta, mind az akrilt, mind az akvarellt, de hozzám legközelebb az olaj áll – fogalmazott Balla Ferenc. 

Az Első színek című kiállítás bő egy hónapig látogatható a Csabagyöngye Kulturális Központban. 

 

Galéria

További programok »

FEL