Balesetmegelőzési feladatokat népszerűsítettek Békéscsabán

2018. szeptember 19. 17:06 | Szendi Rita

Közlekedj okosan! elnevezéssel indult baleset-megelőzési program Békéscsabán a Körösvidék Kulturális és Gasztronómiai Értékeinek Megőrzéséért Alapítvány szervezésében. A kezdeményezésnek köszönhetően az iskolás korosztály játékos formában ismerkedhettek meg a biztonságos közlekedés szabályaival.

Szerdán több iskolás csoport is érkezett az egyik békéscsabai általános iskolából, hogy részt vegyenek a programban. A fiatalok a gyakorlati elemek mellett egy teszttel is bizonyíthatták tudásukat. A kérdőívben közlekedési táblákkal, útburkolati jelekkel, valamint a főbb szabályokkal kapcsolatos kérdések szerepeltek.

– Ez a projekt 2021-ig tart majd. Különböző programelemek tartoznak ide: lesz közöttük például bűnmegelőzést elősegítő, közlekedési ismeretekkel kapcsolatos és mentálhigiénés program. A projekt konzorciumban, négy partnerrel valósul meg, melynek vezetője Békéscsaba önkormányzata – fejtette ki a Békéscsabai Járási Foglalkoztatási Paktum projektvezetője, Opitzerné Tóth Zsanett.

A projekt a TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén című projekt keretében valósult meg.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL